26. rész- Szüksége van arra, hogy megismerje az igazi anyját

Harry Styles

Teljesen egyértelmű volt, hogy átverve éreztem magam. Kihagytam egy vizsgálatot a menyasszonyommal, ahol akár a gyermekeim nemét is megtudhattam volna. Ehelyett a volt feleségem lakásánál vártam, oldalamon a lányommal, hogy végre ajtót nyisson és beszélhessünk.
- Harper, mi a francért nem tudod ki nyitni ezt a gedvás ajtót?! - emeltem meg a hangomat, míg egy kicsit erősebben csaptam az ajtóra. Sally vállon ütött, amikor a csúnya szavak elhagyták a számat, és fenyegető tekintettel meredt rám.
- Ha, nekem pénzt kell bedobnom az üvegbe csúnya beszédért, akkor neked is - morogta, mire felnevettem és puszit nyomtam a homlokára.
- Rendben, amint hazaérünk, bedobom a pénzt - vigyorogtam rá.
Nem tudom, milyen csoda folytán, de az ajtó kinyílt, megjelent mögötte Harper is.
Most jönne az a rész, hogy meglátom és Aurora- t elfelejtve újra beleszeretek, és térden állva könyörgök, hogy kezdjük újra, mint egy család?
Talán ennek kellett volna történnie, de ahogy rávezettem a tekintetem, megfordult a fejemben, hogy karon ragadom Sally-t és hazáig meg sem állok.
Továbbra is természetellenes, és visszataszító volt. Szőke - persze, pót - haja egyenesen omlott a vállara és lufi méretűre fújt melleire. Duzzadt, műanyaggal teli ajkaira győztes mosoly kúszott, míg beljebb invitált minket.
- De szép nagy lány lettél, Sarah! - nézett végig tettetett csodálattal a kicsin.
- A neve Sally - sziszegtem, kicsit jobban megszorítva lányom kezét, aki ugyanúgy kapaszkodott belém. Kuncogva a szája elé kapta a tenyerét, ezzel jelezve, hogy mennyire meglepődött azon, hogy elhibázta.
- Pedig megmertem esküdni, hogy az a neved, kicsikém - guggolt le, hogy nagyjából egy magas legyen a kicsivel. Már épp megszólaltam volna, mikor Sally engem is megelőzve, szikrákat szóró szemekkel, a fogain keresztűl szűrte a szavakat.
- Ne hívj kicsikémnek.
- Oh, milyen kis morci valaki - kuncogta játékosan megcsípve Sally orrát. A lány elkapta a fejét, és szinte elbújt mögöttem. Hirtelen már nem tűnt jó ötletnek, hogy idejöttünk. Jobb lett volna, ha várunk még pár évet. Vagy egyáltalán nem is jövünk.
- És, ne is érj hozzám - motyogta. Harper felegyenesedett, csípőre téve a kezét, felvont szemöldökkel dühösen meredt rám. Mosolyomat elnyomva bámultam vissza rá, várva azt, hogy talán felajánlja a kanapét, hogy leülhessünk. Mondjuk, ha belegondolok hányan dughatták meg ott, akkor se ülnék rá arra, ha előttem fertőtlenítené le.
- Mit mondtál te neki, hogy ennyire utál engem?
- Ha az alapból nem lenne elég, hogy elhagytad - morogtam a hangomba enyhe gúnyt csempészve - De, csak hogy megnyugodj, Sally-nek csak az igazságot mondtam - vontam meg a vállam. Leguggoltam a lányom elé, és figyelmen kívül hagyva az anyját kérdeztem meg tőle:
- Akarsz még itt maradni, Sal? Anya már biztosan nagyon vár minket otthon - simítok ki egy tincset az arcából - Majd pár év múlva visszajövünk, ha már idősebb leszel, oké? - könnyes szemekkel bólintott, és pedig értetlenül és ijedten húztam magamhoz - Miért sírsz, kicsim?
- Mert egy ilyen nő szült engem - suttogta. A lehető legnagyobb önfegyelem kellett ahhoz, hogy ne nevessem el magam lányom komolyan gondolt szavait - Apa, kérlek menjünk! - nyüszítette, elég hangosan ahhoz, hogy Harper is meghallja, bár a nézéséből simán kivehető volt, hogy szinte az egész beszélgetést végighallgatta.
- Még mindig anyának hívja a lányt? - soha nem hallottam még ilyennek a hangját. Komolynak és szomorúnak. Valamilyen szinten megértettem, hiszen az én szívem is ketté hasadna, ha a saját gyerekem más nevezne apjának, de Harper pontosan ezt érdemelte. Talán, ha nem lépett volna ki teljesen Sally életéből, akkor most nem tartanánk itt, hogy a lakásán a karjaimba sír a közös lányunk.
- Nem is fogja máshogy - válaszoltam, és az ölembe kapva Sally-t - megjegyzem, hogy a gyerekek nyolc éves korukra már nem olyan könnyűek - az ajtó felé sétáltam - Pár év múlva találkozunk, Harper! - köszöntem, mielőtt kiléptem az ajtón.

✖✖✖

- Irány fürdeni, aztán alvás, kisasszony! - löktem be játékosan a szobájába. Nevetve fordult vissza, mielőtt otthagytam volna. Rám ugrott, és szorosan megölelve, puszit nyomott az arcomra.
- Jó éjt, Apa! Köszönöm, hogy eljöttél velem. De, semmi értelme nem volt.
- Bármikor, kicsim, bármikor - egy utolsó csókot nyomtam a homlokára, majd a hálószobánkba mentem.
Odabent Aurora az olvasólámpa fényénél olvasta a Gyermek utónevek könyvet, egészen addig, amíg észre nem vette, hogy megérkeztem. Becsukta a könyvet, levette az olvasószemüvegét - ami megjegyzem baromi szexivé tette -, miközben fáradtan elmosolyodott. Levettem a felsőmet és a nadrágomat, és bemásztam mellé az ágyba. Felém fordult, én pedig a derekánál fogva húztam magamhoz, arcomat a nyakába fúrva mélyeket lélegeztem.
- Mi volt az ultrahangon? - kérdeztem, apró csókokat hagyva a bőrén. Hajamba túrva húzta hátra a fejemet, hogy a szemembe nézhessen, míg az én kezeim tovább kalandoztak a pólója alatt.
- Minden rendben van velük - mosolya szinte már ragyogott, ahogyan mesélni kedzett arról, hogy mekkorák már a lábaik, látta az ujjaikat, hallotta a szívük dobogását - Persze, a nemüket nem tudtam meg, de azt mondta Dr.Wilson, hogy két hét múlva, már meg tudja mondani - magyarázta, egy apró csókot nyomva az ajkaimra. Hosszú, barna tincsei közé túrva húztam vissza még egy csókra - Mi volt Harper-nél? - bújt hozzám, miután pihegve elváltunk egymástól. Fejét a mellkasomon pihentette, ujjaival a tetoválásaimon körözött.
- Másfél óra elteltével nyitott ajtót, sejtésem sincs, hogy addig mit csinált. Aztán Sarah-nak hívta Sally-t. Igazából beszélni alig beszéltünk, Sally elég hamar megelégelte, amit meg is értek, hiszen az a nő egy kész rémálom - motyogtam - Pár év múlva, mikor Sally már elég idős lesz, újra próbálkozunk. Fáj beismerni, de talán szüksége van arra, hogy ismerje az igazi anyját.

✖✖✖

- Nem értem - ráztam meg a fejem értetlenül, Aurora pedig hangosan felsóhajtott és homlokon csapta magát - Magyarázd el, megint! - kértem.
- Bennem dolgoznak a hormonok, de te nem értesz meg egy teljesen egyszerű dolgot. Aggódnom kéne, Maci? - vonta fel a szemöldökét folytott mosollyal - Az a lényeg, hogy olvastam a neten, hogy nagyon sok pár csinálja ezt, így gondoltam, hogy a mi babavárónkon is legyen ilyen. Tehát, a tegnapi vizsgálaton Dr. Wilson leírta a az ikrek nemét, és beletette ebbe a borítékba - mutatta fel a sárga papírt - Ezt most elvisszük a cukrászhoz, aki elkészíti a holnapi babaváróra a tortát, aminek a belseje a babák nemének megfelelő színű lesz.
- De, miért nem nézzük meg most? - nyúltam pimasz mosollyal az arcomon a borítékért, ám a menyasszonyom még azelőtt átnyújtotta a cukrásznak, hogy megkaparinthattam volna - Bébi, én már nem bíroooom - húztam el az "o"-t, hisztizve, mint egy három éves.
- Muszáj leszel - vont vállat csókot nyomva az ajkaimra - Rengeteg dolgunk van még, gyere! - húzott maga után, én pedig újra felvettem az értetlen tekintetemet.
- Hova megyünk?
- Egy kávézóba, ahol megbeszélünk pár részletet az esküvőről.
- Oh - döbbentem le. Eddig egyszer sem említette, azóta, hogy megkértem a kezét - Nem mintha baj lenne, bébi, de hogy jött ez?
- Gondolkoztam, és, umm, jó lenne, ha a gyerekek, már házasságba születnének.



Hey, csajszibarackok!:) 
Meghoztam a legújabb részt, amiben Sally találkozik Harper-rel. Nem tudom, ki mit várt ettől, de azért remélem tetszeni fog:) 
Hagyj nyomot magad után!:) 
Xxx. Lacy