24. rész - Te vagy a hősöm, Apa.

Harry Styles

Harry Styles 

Liam fáradtan rogyott le a lakásom kanapéjára. Fejét a szőrös díszpárnába fúrta, fáradtan felnyögött.
- Nem bírom ezt, haver! - szorította a párnát a fejére. Lesöpörtem a lábát a kanapéról, helyet csinálva magamnak - Imádom Chloe-t, tényleg, ő a szemem fénye, a legjobb dolog az életemben Sophia-n kívül, de miért sír ennyit?  Tesó, napok óta nem aludtam rendesen! Ha nem beszélnék most, már rég aludnék. Sőt - sóhajtotta, majd egy újabb párnát magához szorítva fordult befelé. Egy perc se telt el, mikor már horkolt.

 Felnevettem, és az emeletre mentem, a hálónk melletti szobába, ahol Sally üldögélt. Annyira bele volt merülve a gondolataiba, hogy észre se vette azt, hogy leültem mellé.

- Hé, Sal bébi - löktem meg a vállánál. Felém kapta a tekintetét, fekete szemei ijedtséget tükröztek. Szőke haja copfba volt kötve - Mi a helyzet, kincsem?
- Olyan fura - motyogta - Kevesebb, mint 6 hónap múlva már lesz két testvérem, nem leszek az egyetlen kicsi lányod - dőlt neki a vállamnak. Magamhoz húztam és, a haját kezdtem simogatni.
- Egyet jegyezz meg, Sal. Mindig is te leszel az első gyermekem, az én kicsi Sally-m. Aki bearanyozta a napjaimat, és addig be is fogja, amíg itt lesz velem. Nem kell félned, hogy háttérbe szorulsz, mert itt lesznek a kicsik. Rám mindig számíthatsz akárhol leszek, soha nem foglak magadra hagyni, még akkor sem, ha te kéred. Nem fogom azt tenni, amit Harper - suttogtam, s szorosabban öleltem.
- Apa - sóhajtotta Sally, s felnézett rám. Szemei könnyesek voltak, az ajkai remegtek a sírástól - T-ta-lálkozni ak-a-akarok Harper-rel - motyogta. Leesett állal néztem rá, a szavak  torkomon akadtak. Legalább nem anyának nevezte. A szívem őrülten dobogott, ajkaim többször elnyíltak, de szavak nélkül összecsukódtak - N-nem akarok ott maradni nála, jesszus eszemben sincs itt hagyni, sem téged, sem Aurora-t. Csak szeretném megtudni, hogy miért hagyott el engem - némán bólintottam, ajkaimat a homlokára nyomtam, a szemeimet összeszorítottam - Ugye elkísérsz?

- Szeretnéd, hogy ott legyek veled?

- Nagyon sokat jelentene - bólogatott és a vállamba fúrta a fejét. Nagyot sóhajtottam, és előszedtem a telefonomat. Kikerestem a számát.

- Megyek, felhívom - motyogtam, és felálltam mellőle. Lassú lépésekkel indultam az ajtó felé, hitetetlenül ráztam a fejemet.

- Várj, apa! - kiáltott utánam, miközben felállt, és szorosan megölelt - Köszönöm. Szeretlek - motyogta.

- Én is, Sal, én is.

Fel - alá járkáltam a folyosón, miközben arra vártam, hogy Harper felvegye. A homlokomat dörzsöltem idegességemben.

- Már vártam, hogy hívj - szólt bele reményteli hangon. Elhúztam a számat, mély levegőt vettem, figyelmen kívül hagyva további megjegyzéseit.

- Rövid leszek, Harper- morogtam, elhallgattatva őt - Sally beszélni akar veled. Mondj egy címet, és egy időpontot, és oda megyek vele.

- Nem mered elengedni egyedül? - nevetett fel gúnyosan.

- Hozzád? Még, ha fizetnének érte se, engedném oda hozzád, egyedül. Veled ellentétben, én nem hagyom cserben.

- Óóó, ugyan már - kacagta kárörvendően - Hamarosan születik még két gyereked, el fogod hanyagolni őt.

- Soha nem tennék vele ilyet - csattantam rá - Csak mondd a helyet, és az időt!

- Rendben, gyertek a lakásomra, a címet küldöm. Ma öttől otthon vagyok. De, nem számíts rá, hogy Sally veled megy haza.

- Hogyne, Harper - morogtam - Majd találkozunk - köszöntem el tőle, és letettem.

-Maci - rontott be a lakásba Aurora, egy csomó szatyorral a kezében. Elé siettem, egy gyors csókot nyomtam az ajkaira, miközben kivettem a táskákat a kezéből.

- Te, miért cipekedsz? - dörrentem rá, de ő csak megforgatta a szemét - Mi a helyzet? - húztam magamhoz egy szoros ölelésre.

- Umm, elfelejtettem, hogy vizsgálatra kell mennem. Ma ötre, és umm, ugye eljössz velem? Ma lehet megtudjuk, mi a nemük - nézett fel rám nagy, csillogó szemeivel. Elhúztam a számat, tenyeremet már gömbölyödő pocakjára simítottam. Mélyet sóhajtottam és megráztam a fejem - Baj van, Harry? - simította tenyerét az arcomra.
- Nem, csak - nagy levegőt vettem, mielőtt kimondtam volna a fájó szavakat - Sally találkozni fog Harper- rel, ma ötre megyünk oda - motyogtam lehajtott fejjel - Annyira sajnálom, bébi! Tudod, hogy szívesen lennék ott, hogy végre megtudjam a pocaklakók nemét, de most Sally- vel kell lennem.
- Hé - kuncogott fel, két tenyere közé véve az arcomat - semmi baj nincs! Sal ugyanúgy a lányod, és muszáj vele menned - nyomott egy csókot az ajkaimra - Csak egyet igérj meg, kérlek - suttogta. Felvont szemöldökkel, kíváncsian meredtem rá - Nem hagyod, hogy az a nő elcsábítson.
- Most a hormonok beszélnek belőled? - nevettem fel hitetelnül - Miért csábulnék el egy olyan nőnek? Mikor itt van nekem a világ legszebb terhes, menyasszonya, hm? Jaj, ezek a hormonok engem is kikészítenek - sóhajtottam drámaian, mire kacagva vállon csapott - De, tényleg. Egyre nagyobb hülyeségeket beszélsz - nyomtam csókot a homlokára, majd az orrára, amit sértődötten felhúzott. Leguggoltam elé, hogy egy szinten legyek a hasával, és felhúztam a fekete pólómat, amit előszeretettel hordott, még az utcára is - Hali, bébik! - fogtam meg két oldalról a pocakját, közelebb hajolva, mintha hozzájuk beszélnék - Mi a helyzet odabent? Mindketten tökéletesen elfértek? Pocaklakó - egy, ne bántsd Pocaklakó- kettőtt! - Aurora hangosan nevetett alakításomon, időközben pedig Sally is megérkezett hozzánk, így ő is mosolyogva figyelt - Sajnos ma nem tudok elmenni anyával, a doki nénihez, ahol elvileg kiderül, hogy milyen neműek lesztek, mert a nővéretekkel kell meglátogatnunk egy bányarémet - fintorogtam, mire már a lányom is hangos nevetésben tört ki - Bár nekem mindegy, hogy lányok, vagy fiúk vagytok, ugyanúgy szeretni foglak titeket, azt szeretném kérni, hogy semmiképp ne mutassátok meg Anyának, hogy mi van, vagy mi nincs a lábatok között, oké? - puszikkal halmoztam el a felületet, Aurora a hajamba túrva rántott fel magához, és nyomott egy csókot az arcomra. Csak mert Sally ott volt.

✖✖✖

Idegesen toporogtam London egy lakóparkjában, az egyik tetőlakás előtt.
Honnan van pénze az ilyenekre?
Többször is kopogtam egymás után, kezdtem egyre türelmetlenebb lettem, ahogy nem érkezett semmilyen válasz. Sally lábujjhegyre állt és lefogta újra kopogni készülő kezemet, s erősen megszorította.
Sokkal nyugodtabb volt, mint én.
Ezúttal ő kopogott, de velem ellentétben kiabált is, hátha így hamarabb választ kaphatunk.
- Harper itt vagy? - halvány, mégis elégedett mosoly kúszott az ajkaimra, mikor leesett, hogy továbbra sem szólította az anyjának.
Kihasználtam az időt, ami még maradt egy újabb kopogás előtt, és magamfelé fordítottam a lányomat. Két közé vettem az arcát, biztosítva, hogy tényleg rám figyeljen.
- Akárhányszor engem szid, kérlek ne higyj neki! Nem én vagyok a hibás, hogy ő megcsalt, majd le is mondott rólad. Én szimplán csak kirúgtam a lakásból - könyörgően néztem rá, míg az ő ajkain halvány mosoly ült.
- Nem fogom elhinni, akármi rosszat is mond rólad - újra lábujjhegyre állt, a nyakamnál fogva lejebb húzott engem is, hogy puszit nyomjon az arcomra - Te vagy a hősöm, Apa.


Kicsit röviedebb a szokásosnál, de a következőbe akartam leírni A NAGY TALÁLKOZÁST. 
Remélem, elnyeri a tetszéseteket, és kommenteltek!:) 
Jó olvasást, csajszibarackok! 
Xxx.Lacy