34. rész - Minden búcsú nehéz

 Harry Styles

Harry Styles 

Amióta beszélni tudnak - pontosabban értelmes mondatokkal dobálózni - az ikreknek be sem áll a szájuk. Nem vicc, még álmukban is beszélnek. Ami egyáltalán nem is lenne baj, ha velünk társalognának, vagy csak nem egymás idegeit zúznák széjjel.
Mikor hat évesek lettek, sűrgősen be kellett újítani nekik egy-egy saját szobát, hogy legalább olyankor ne veszekedjenek, mikor alszanak. Ez egészen addig jó tervnek bizonyult, míg meg nem kapták az első telefonjukat, így már üzeneten keresztül is zaklatták egymást.
Sally remekül szórakozott rajtuk, egészen odáig míg már őt is elkezdték piszkálni, így a mai napig, folyamatos testvér- háborúknak néztünk elébe.
- Hé, Apa - kiáltotta Sally az emeletről, én pedig csapot- papot hátra hagyva siettem a szobájába. Amint beléptem a birodalmába szomorúan vettem észre, hogy tényleg majdnem mindent összecsomagolt - Segítenél levinni a cuccokat? Eaton nem ér rá, éppen Blair-t zaklatja - forgatta meg a szemeit 11 éves testvéreire célozva - Anya meg a konyhában süt, hogy legyen mit ennem. Pedig kapok kaját - kuncogott, míg mindkét kezembe nyomott egy - egy nagyobb táskát. Felnyögtem a súlyuk miatt, már majdnem megkérdeztem mi van bennük, mikor rájöttem, hogy a lányom a könyveit is magával cipeli a kollégiumba.
- Ugye tudod, hogy csak azt szeretné, ha minden renben lenne veled? - kérdeztem vissza, ő pedig félrebiccentett fejjel halványan elmosolyodott. Lófarokba kötött, hosszú haja lelógott a bal vállánál, míg barna szemeivel szomorúan méregetett.
- Persze, hogy tudom Apa - sóhajtotta, és kidobva a kezeiből a táskákat, a nyakamba ugrott. A könyves táskák hangos puffanással értek földet, mikor szorosabban magamhoz húztam - Ugye 3 év nem sok idő? - kérdezte halkan - Annyira hiányozni fogsz, Apukám - motyogta és puszit nyomott az arcomra.
- Te is Kicsi Kincsem, de tudod, London nincs innen nagyon messze, csak szólsz, és már úton is vagyok érted - magyaráztam, míg elindultunk lefele, hogy bepakoljunk a kocsimba, és elvigyem őt az egyetemre.
- Jajj, olyan nehéz ez - sóhajtotta Aurora, körbe puszilgatva az arcát, alaposan megszorongatva őt - Sally, kicsikém, ha bármi baj van, csak szólj! - Persze, Anya - nevetett Sally zavartan, csókot lehelve az arcára. Miután Aurora elengedte Blair és Eaton magasugrásból vetteték rá magukat. Mindketten a derekánál ölelték magához, és egyszerre csiripelték neki, hogy mennyire hiányozni fog nekik, és minden nap beszélni akarnak vele.
Sally-nek csak ennyi kellett, a könnyek megeredtek a szemeiből, s leguggolva szorította magához a lehető legerősebben testvéreit.
- Hiányozni fogtok, ti lököttek - nyomott egy- egy puszit a fejük búbjára - Eaton kérlek ne készítsd ki Bibi-t, és ez fordítva se legyen így - nézett jelentőség teljesen a húgára és öccsére - Apáék már öregek, nem biztos, hogy bírnák a kiképzést.
- Megígérjük! - bólintottak tökéletesen egyszerre, ami tőlük teljesen megszokott volt. A nővérük halványan elmosolyodott, s egy újabb puszi után felállva megigazította a ruháját.
- Hát, akkor sziasztok! - intett a család többi tagjának, majd beülve a kocsiba magára csapta az ajtót.
- Na, majd jövök, kölykök! - nyomtam egy puszit a hajukba, majd Aurora-tól is elköszönve követtem a lányom példáját.
- Tényleg, rettenetesen hiányozni fogsz, Apa - törte meg az út eleje tartó csendet Sally - Soha nem voltam távol tőled két napnál többet, és most 3 évig távol fogok élni tőled.
- Oh, Sally - suttogtan meghatottan - Még megbőgeted itt öreg apádat - álltam félre, hogy egy újabb ölelésben részesítsen - Szeretlek, mindennél jobban. Hiszed vagy sem, de te vagy a legjobb dolog az életemben.

✖✖✖

Leplezhetetlenül könnyes, piros szemekkel léptem át a Cheshire-i lakás ajtaját.
A 11 éves ikreink szinte egyből a nyakamba ugrottak, s egymás szavába vágva faggattak a nővérük új lakhelyéről.
Szomorú mosollyal az arcomon, meséltem a kollégiumi élményemről, mikor megjelent a feleségem is beterelve minket a nappaliba. Eaton elterült a földön, hagyva, hogy göndör tincsei szétterüljenek a földön, míg mélykék szemeivel minket méregetett. Korához képest magasnak számított, majdnem egy fejjel nagyobb volt az ikertestvérénél.
Blair az ölembe huppant le, s most szívfájdítóan hasonlított Sally-re. Bár neki a szőkés helyett mogyoróbarna, göndör tincsek keretezték az arcát és a szemei ugyanolyan kékek voltak, mint Eaton-nak, az arcának formája, és személyisége megegyezett a nővéréével.
- Apa - pislogott fel rám, az ölemből.
- Mondd, Bibi - nyomtam egy csókot a hajába. Aurora és Eaton elmentek fodrászhoz.
- Miért piros a szemed? Mármint, miért sírtál? Rosszak voltunk Eaton-nal? - biggyesztette le kíváncsian ajkait.
- Nem, csak nagyon hiányzik Sally - mosolyogtam rá - Nagyon kevés időt volt eddig távol tőlem - magyaráztam neki.
- Ő is ott volt veled a turnékon?
- Igen, amint 3 éves lett, felfogadtam mellé az anyukádat, és jött velem - simogattam meg a haját. Sóhajtva bújt közelebb hozzám, pont, mint Sally ennyi idős korában - Tudod, nagyon hasonlítasz rá.
- Apa, mesélj nekem a turnékról! - kért ragyogó szemekkel - Vagyis arról, hogyan ismerkedtél meg Anyával! - szélesen elmosolyodtam, s bár nem előszőr kell neki elmesélni, mindig élvezettel teszem meg, hiszen életem legjobb időszaka volt.
- A nagymamád kereste meg őt, mikor eldöntöttem, hogy Sally elég idős ahhoz, hogy eljöjjön velem, de egyedül nem tudtam rá vigyázni, Lou néninek pedig bőven elég volt Lux. Amikor előszőr láttam, meg volt szeppenve, hogy öt vadidegen férfival kell együtt élnie, ki tudja meddig. Én pedig a legelején nem is voltam a legkedvesebb, ugyanis a nagyin és Gemma-n kívül nem bíztam meg más nőben. Egyik nap viszont azt vettem észre, hogy csak azon jár az eszem, milyen tökéletes teste van anyukádnak..
- Szóval kanos voltál - bólintott komolyan, mire tettetten felháborodtam.
- Honnan tudsz te ilyen szavakat, Blair Zoe Styles?
- Jajjj, Apa - sóhajtotta szemforgatva - Hallottam, amikor Sally és Theo beszélgettek valami filmről, na meg, hahó lassan 12 leszek, illendő ilyeneket tudnom.
- Nem engedem, hogy te is felnőjj! - kiáltottam fel, és a karjaimba kapva rohanni kezdtem vele, amit ő hangos kacajokkal díjazott.
- Apa, ne, Apa! - visította nevetve, a vállaimat csapkodva - Apa, tegyél le!
- Megígéred, hogy soha, de soha nem nősz fel? És mindig velem maradsz?
- Megígérem, Apa - kuncogott, tenyerét az arcomra simítva.
- Akkor megnyugodtam - sóhajtottam, letéve őt a földre. Pár pillanatig csendben bámultuk egymást, addig, amíg meg nem szólalt a telefonom. Előkaptam, hogy megnézzem, ki hív, és legnagyobb meglepetésemre, egyben örömömre, Sally neve villogott a kijelzőn - Sally, baj van? - kérdeztem egyből felvéve az aggódó apa szerepet.
- Nem, dehogy - kuncogott - Csak beszélni akartam veled. Hiányzol.
- Oh, kicsim, te is nekem - mosolyodtam el halványan - És, milyen a szobatársad?
- Apaaaa, én is beszélni akarok Sally-vel! - kiáltotta Blair, mire a nővére nevetve kérte, hogy hangosítsam ki - Saaaaally, hiányzol, mikor jössz már haza? - támadta le egyből.
- Jaj, Bibi, te is hiányzol! Képzeld el, a szobatársamat is Blair-nak hívják. Pont olyan aranyos, mint te.
- Hát, igen, a Blair-ek - dőlt hátra elégedett vigyorral.





Huha. Ez az utolsó általam írt rész, már csaj az epilógus van, amit tőlem olvashattok a közeljövőben. 
Ajjjj, annyira nehéz, és bele sem merek gondolni, hogy búcsúzót is kell írni! :( 
Jó olvasást, ha tetszett hagyj nyomot magad után. Jesszus, ezt is most írhattam egy rész után, utoljára :( 
L-J-P, 

Xxx. Lacy