32. rész - Maga szerint ki csinálta azt a kisfiút?

Harry Styles 

Fáradtan rogytunk le az ágyunkba, miután hazaértünk az esküvőről. Aurora, könnyebb ruhájaban dőlt el az ágyon, fejét a combjaimra hajtva, lábait, a lehetőségekhez képest maga alá gyűrte. Álmosan pislogott felnézve rám, mire halványan elmosolyodta, s végig simítottam az arcán.
Annyira hihetetlen volt, hogy ő már teljesen az enyém, senki másé. Élete végéig mellettem marad, minden reggel mellettem kel fel, csak mellém fekszik be, csak rám vár majd a reptéren, amikor visszatérek egy turnéról.
Csak néztem a fáradt, mégis gyönyörűen ragyogó arcát, s tudtam, hogy ennél már csak akkor lehetek boldogabb, ha már az ikrek is velünk lesznek.
- Köszönöm, bébi - suttogtam lehajolva hozzá, s csókot nyomtam ajkaira. Kérdőn felvonta a szemöldökét, ereje már nem volt megszólalni - Mindent. Felnevelted velem Sally-t, szerettél, szeretsz, hozzám jöttél, megszülöd az ikreket, egyszerűen csak köszönöm, szeretlek - nyomtam még egy csókot a homlokára, mielőtt rendesen lefektettem volna.

✖✖✖

3 hónappal később
Nagy nehézségek árán, de rávettem Aurora-t, hogy az ágyban maradjon addig, amíg a kicsik meg nem születnek, és most mindent én csinalok a lakás körül.
Feleségemnél bármelyik percben beindulhat a szülés, így Sally-t az ikrek érkezéséig anyáékhoz költöztettük.
Lassan, ráérősen cammogtam el a szobánkig, hogy megnézzem, hogy van Aurora, mielőtt elkezdenék pakolni az ikrek szobájába.
A lány az ágyon ült, hátát a támlának dötnve, tenyerét a hasához szorítva.
Ijedten rohantam oda hozzá, s vettem kezeim közé kipirult arcát.
- Bébi, hé, minden oké? - kérdeztem kétségbe esve, mikor görcsbe rándult a teste.
- I-igen. Azt hiszem, m- megindult a szülés - lihegte. Összeszorította a szemeit, majd egy újabbat nyögött, mikor újabb fájásai voltak.
- O-oké, akkor ugye összeszedted a cuccaidat? - egyenesedtem fel és keresni kezdtem a táskája után. Bólintott, és az ágy végébe mutatott, én pedig egyből felkaptam azt - Maradj itt, egy pillanat és visszajövök! - rohantam ki a szobából, hogy berakjam a cuccot a kocsiba, hogy utána akadályok nélkül segíthessek neki a beülésben.
Fejvesztve, folyamatosan a hajamat túrva tettem meg a távolságot a garázs és a háló között. Remegő kezekkel nyúltam felé, segítve a fellását. Lassan, teljesen rám támaszkodva kezdett sétálni a kocsiig, míg mélyeket lélegezve magát nyugtatta. Amint az autóban ült, átkocogtam a másik oldalra, s bepattanva gázt adtam.
Előkaptam a telefonomat, hogy értesítsem a szüleimet, miszerint nemsokára megérkeznek a legkisebb unokák. Annyira remegett a kezem, hogy sehogy sem tudtam megírni nekik az üzenetet, így kénytelen voltam felhívni anyát.
- Baj van, fiam? - kérdezte köszönés nélkül, aggodalommal teli hangon.
- N-nem - a kezemmel együtt a hangom is remegett, a szívem pedig hihetetlen tempóban dobogott, s csak az járt a fejemben, hogy tényleg minden oké legyen - Ú-úton vagyunk a kórházba. Megindult a szülés - anya felkiáltott, mellőle még hallatszottak a lányom izgatott sikolyai - Majd hívlak, h-ha megszülettek. Addig felhívnád a többieket? Mi megérkeztünk.

✖✖✖

Miután kiküldtek a szobából, hogy Aurora-t átvigyék egy másikba, s megfürdessék, kiültem a folyosóra várva a lányomra, a szüleimre és a barátaimra. Nem sokáig láttam a kicsiket, épphogy két pillantást vethettem rájuk, de el kellett vinni őket megmosni.
- Apa - Sally hangjára kaptam fel a fejemet. A lányom a folyosó végéről futott felém. Felpattantam és kitártam a karjaimat várva, hogy az ölembe bújjon. Nyakánál öleltem magamhoz, millió puszit szórtam a hajába - Mindenki jól van? - némán, letörölhetetlen vigyorral bólintottam - Milyenek?
- Gyönyörűek - suttogtam kábultan, magam elé meredve - Nem sokáig láttam őket. De, azt hiszem a folyosó másik végén vannak a többi újszülöttel.
- Akkor te mit keresel még itt, kistestvérem? - érkezett meg Gemma is, aki szinte a szuszt is kiszorította belőlem - Jajj, ez majdnem olyan, mint 8 éve volt - sóhajtotta, ahogyan Sally-re nézett. Elmosolyodva bólintottam, hiszen azt a napot is a legszebbek közé sorolhattam, mikor először láthattam, a most előttem álló, kezemet rángató szőkésbarna hajú, szeleburdi tündért. Újra magamhoz szorítottam a Sally-t, aki először értetlenül állt a dolgok előtt, de utána nagyot sóhajtva, a pólómba markolva visszaölelt.
- Szeretlek, kicsi kincsem - motyogtam a hajába, s újra csókot nyomtam a homlokára - Annyira örülök, hogy te vagy nekem!
- Én is nagyon- nagyon szeretleik, Apa! - kuncogott fel, s fejét jobban a vállamba fúrta, mielőtt átadta a helyét anyának, aki szinte zokogva szorongatott meg.
- Annyira büszke vagyok rád, fiam - suttogta - Jobbat nem is kívánhatnék.
- Köszönöm, Anya - mosolyodtam el halványan, s miután Robin is gratulált, elindultunk a szobához, ahol üvegen keresztül láthathjuk a kicsiket.
Lefékezve az üveg előtt, egyből a fiamat és a lányomat kezdtem el keresni.
- Apa, ők azok? - mutatott Sally két egymás mellett álló tolható ágyra. Az elejükön a Blair Zoe Styles és az Eaton Cole Styles nevek szerepeltek, én pedig hatalmasat bólintottam - Istenem, de édesek! - motyogta Sally maga elé, tenyerét az üvegre nyomva. Kábán vigyorogva figyeltem újra a kicsikre, egyenként alaposan végig mérve őket.
Blair-nak sötét barna, apró baba haja volt, kisebb göndör tincsekben. Szemeit békésen lehunyta, ajkain alig látható, apró mosoly pihent. Kis testét egy rózsaszín rugdalózóba bújtatták, lábait felhúzta a mellkasához, kezei a feje két oldalán pihentek.
Nyugodt lányommal ellentétben a kisfiam hangja zavarta meg a nyugodt csendet. Szemeit szintén összeszorítva, hangosan sírt, megmutatva fogatlan száját. Ő a nővéréhez hasonló, kék ruhában volt.
Hamarosan érkezett mellé egy fiatal nővér, aki halvány mosollyal csitítani kezdte a fiamat, egészen addig, amíg ki nem érkeztek a folyosóra.
Sally és én versenyt futottunk hozzájuk, hogy kicsit közelebbről is megcsodálhassuk Eaton-t, aki már csak halkan tátogott, akár egy hal.
- Szabad lenne, esetleg megfognom? - kérdeztem a lányt, előre nyújtva a kezeimet, készen, hogy a karjaimban tarthassam a babát.
- Sajnálom, Mr. Styles, de a mai napon biztosan nem lehet még közelebbről látni őket, holnap is csak magának és az anyukánk - húzta el a száját, mire csalódottan felsóhajtottam, s leeresztettem magam mellé a kezemeimet, amit Sally el is kapott, így belém kapaszkodva hajtogatta, hogy látta Eaton-t.
- Akkor a feleségemet láthatnám?
- Persze, csak várja meg, amíg szoptat. - Miért nem mehetek be addig? - kérdeztem vissza türelmetelnül, folyamatosan mellette haladva, addig amíg el nem értük Aurora szobáját.
- Na, de Mr. Styles! - háborodott fel kérdésemen, mire csak a fejemet ráztam.
- Maga szerint, ki csinálta azt a kisfiút? - vontam fel a szemöldökömet, míg komoly tekintettel meredtem rá, megjegyzésemmel utalva arra, hogy semmi szükség nincs a szégyenlősködésre.
Válaszul csak megforgatta a szemeit, majd az orrom előtt behúzva az ajtót, eltűnt a szobában.

Hali-és-hó!:) 

Íme, itt a 32. rész! Ezután már csak 3 rész és az epilógus van hátra!:( 

Véleményeteket továbbra is várom, ezzel a rövid résszel kapcsolatban. 

L-J-P,
Xxx. Lacy.