11. rész - Büszke apa

Harry Styles 

Sally farmer ingjében, és mintás nadrágjában, keresztbe font karokkal ült a vezető ülésen, hogy véletlen se tudjak a helyemre ülni. Durcás fejet vágott, amit természetesen lehetetlen volt komolyan venni.
- Sally, kicsim, ne durcizz! - guggoltam le elé, és végig simítottam pufók arcán, míg Aurora a többiektől búcsúzott - Ülj a helyedre, hogy el tudjuk vinni Aurora-t a reptérre - mondtam neki folytott mosollyal.
- Nem! - kiáltotta - Nem akarom, hogy elmenjen! Miért hagyod elmenni, Apuc? - kérdezte, s szemei újra megteltek könnyekkel.
- Jaj, kincsem! - kaptam karjaimba, s ültettem féloldalasan a derekamra - Én se akarom, hogy elmenjen, de muszáj neki. De, képzeld még most pár napig itt lesz Lux is, majd Louise nénikéd játszik veletek egy nagy csomót! Észre se veszed, hogy Aurora nincs itt! - ahogy kiejtettem a keresztanyja nevét a számon, szemei egyből felragyogtak, már nyoma sem volt semmiféle szomorúságnak. Bár tudtam, hogy ez csak pár percig fog tartani, hiszen, ahogy beülünk az autóba és a reptér felé vesszük az irányt, újra fog kezdődni, a már napok óta folyó hiszti, amiért hagyom elmenni a lányt.
- Indulhatunk? - kérdeztem a kocsi mellett álldogáló Aurora-t, miután bekötöttem Sally-t a kisülésbe. Némán bólintott, majd egy a többiekhez intézett intés után be is ült az anyósülésre.
Sally egész úton énekelgette a rádióban szóló dalok refrénjét, én pedig büszke apaként vigyorogtam, hogy a hangját tőlem örökölte. Csak akkor kezdett el újra duzzogni - később sírni -, mikor leparkoltam a reptér előtt, és Aurora bőröndjeit a kezembe kapva sétáltunk be a megfelelő - nekünk elkülönített - terminálba.
- Harry, még mindig nem értem, hogy miért nem mehetek rendes járattal - sóhajtott Aurora, miközben, a sírástól elálmosodott Sally- t simogatta.
- Már rengetegszer megbeszéltük - válaszoltam sóhajtva - A rajongók megismernek, nem akarom, hogy bármi bajod legyen. Amint leszállsz a gépről, egy személyi testőr fog várni téged, név szerint Drew, aki mindenhova veled megy - szólásra nyitotta a száját, de a szavába vágva folytattam - Nem, Aurora, nem érdekelnek a kifogások, melletted lesz és kész!
- Argh - morogta, és egészen addig nem szólt hozzám, amíg meg nem jelent a pilóta, aki Londonig vezette a gépet - Hiányozni fogsz - ölelte magához Sally-t, aki szerencsére - vagy nem szerencsére - aludt. Apró puszit nyomott a homlokára, majd átadta nekem a kicsit, ezzel elfoszlatta a reményt, hogy esetleg én is kapjak egy ölelést. Csalódottan néztem, ahogy egyre távolabb kerül tőlem formás alakja, egészen addig, amíg el nem ért az üveg ajtóig. A bőrönd kallantyúja hangosan csattant a földön, a lány pedig futva szüntette meg a köztünk lévő távolságot. A kicsi megakadályozta abban, hogy teljesen átöleljen, de a nyakamnál fogva szorított magához - Hiányozni fogsz, Harry! - nyomott egy elhúzott puszit az arcomra. Félkézzel, a derekánál öleltem magamhoz, mélyen magamba szívva illatát. Egy utolsó puszi után, amit a homlokára adtam, kibontakozott az ölelésből, s sietve elhagyta a helyiséget.
- Na, gyere aprótalp, menjünk vissza a szállodába - suttogtam a mély álomban lévő lányomnak.

✖✖✖

*Megérkeztem, oh, igen, rengetegen voltak, el sem hiszem mit akarnak tőlem! Este beszélünk, majd hívlak.*
Rövid, lényegre törő üzenet, én pedig egy másodperc alatt megnyugodtam, hogy minden rendben van vele.
- Hé, bejöhetek? - kérdezte egy magas, nőies hang, az ajtó túl oldaláról. Pár percig gondolkoztam, míg rá nem jöttem, hogy Perrie az. Mindenki azt hiszi, hogy mi ketten csak felszínes barátságot ápolunk, azt is csak kötelességből, hiszen a bandatársam menyasszonya, de az igazat megvallva, igenis jó barátok vagyunk. Még az X - Factor idején lettünk jóban, még azelőtt, hogy Zayn-nel összejött volna. Őket is én mutattam be egymásnak.
- Persze, gyere - válaszoltam neki, épp csak annyira hangosan, hogy ő meghallja, de Sally ne keljen fel - Miujság, Edwards? - löktem meg a vállammal, mikor fújtatva lehuppant mellém.
- Ah, semmi, csak kicsit ideges vagyok - motyogta, majd szinte egyből bele is kezdett a mesélésbe - Eljöttem az amerikai turnémról, hogy egy pár napot a vőlegényemmel legyek, de mióta itt vagyok, még csak fel sem kelt.
- Hé, nyugi - nevettem fel - Nagyon fáradt, hiszen egésznap Lux-ra és Sally-re vigyáztunk, és tudod, milyen fárasztó a két kicsi.
- Persze, tudom - sóhajtotta - De, akkor te miért nem alszol? - vonta fel a szemöldökét.
- Hát, az úgy van, hogy... - vakartam meg a tarkóm zavartan - Aggódtam Aurora miatt, és addig nem akartam elaludni, amíg nem üzent, hogy megérkezett.
- Jaj, igen! - kiáltott fel fojtottan, hiszen egyikőnk se örült volna, ha most felkeltjük Sally-t - Beszélni akartam róla, veled. Annyira aranyosak lennétek együtt! Tudod, hogy nem mondom ezt sokszor, még a volt feleségedre sem mondtam ezt, szóval vedd komolyan. Harry, ez a lány még úgy is boldoggá tesz téged, hogy nem vagytok együtt - magyarázta hevesen, mire felnevettem - Ne nevess, barom! Tökéletesen igazam van. Ahogy a lányoddal bánik az valami elképesztő, hiszen a megjelenése előtt, még csak nem is beszéltünk, de valamelyik nap megölelt, érted, megölelt, engem! - elmosolyodtam, ahogyan Perrie boldogan, vigyorogva meséli, hogy Aurora mekkora hatással van a lányomra.
Perrie-vel mindig órákig tudtunk beszélgetni, bármilyen dologról. Ez most is így volt, egészen addig dumáltunk, míg Zayn hangos ajtó csapással kísérve - Sally-t természetesen felébresztve - be nem jutott a szobába, és rántotta egy szoros ölelésbe menyasszonyát.
- Kösz, haver, hogy vigyáztál rá - nevetett fel a srác, majd egy férfias ölelés után, szó nélkül elhagyták a szobát.
- Apuuuc - nyöszörögte Sally, karjait felém nyújtva. Egyből felé fordultam, és az ölembe kaptam. Vigyorgova kócoltam össze a haját, amire ő hangos sikítással, és gyermekies kacajjal reagált - Sikerült eleget aludnom ahhoz, hogy már a reptérre menjünk Anya elé? - furcsállva tekintek rá, nem hittem volna, hogy ezért alszik ennyit. Tökéletesen elhittem, hogy rendesen kifárasztottuk Zayn-nel a parton. - Nem, kicsim, még nem - ráztam meg a fejemet szomorúan, lebigyesztett ajkakkal - De - kaptam elő gyorsan a telefonomat, hogy megnézzem elég késő van- e már ahhoz, hogy hívhassuk a lányt - megkérdezzük most, hogy ráér -e, oké?
- Ühüm - bólogatott hüppögve.
*Tudunk beszélni? Sally most kelt fel és nagyon hiányol.*
*Pár perc. Skype?*
*Ott várunk!*
Azonnal a kanapéra ültettem a kicsit, míg előpakoltam a gépemet. A pár perc villámsebességgel telt el, már csak arra eszméltem fel, hogy Sally visongva köszöntötte bébiszitterét.
- ...és képzeld el, Apuc, meg Zayn bácsi levittek engem, meg Lux-ot a partra, és-és labdáztunk, meg fogócskáztunk, nagyon-nagyon jó volt. Csak kár, hogy nem voltál itt. Sok idő, míg visszajöhetsz, hm? - a kicsi még csak szóhoz jutni sem engedte a lányt, aki csak széles mosollyal az arcán hallgatta, ahogyan Sally teljesen beleélve magát, mesélte a mai nap eseményeit.
- Már csak kettőt kell aludnod, és apuval jöhettek értem a reptérre - mosolygott a kamerán keresztül is. Sally ujjongva, tapsikolva veszi tudomásul, hogy nem sokára újra láthatja a lányt, míg én gondolatban hátra szaltókat ugrottam, hogy hamarosan ismét megölelhetem.
Hangos kopogtatás szakítja félbe, Sally lelkes mesélését.
- Aprótalp, ez Louise nénikéd lesz, hogy átvigyen magukhoz - simítottam meg az arcát, míg szemei újra felragyogtak.
- Huh, szia Anya, megyek játszani Lux-al - dobott egy puszit a levegőbe, majd sietve elhagyta a szobát.
- Minden rendben volt az úton? - kérdeztem, mikor már csak ketten voltunk.
- Oh, igen, nagyon kevdes volt a személyzet. Csak az volt fura, hogy annyian vártak a reptéren, pedig én csak egy bébiszitter vagyok!
- Nem, Aurora - ráztam meg a fejem mosolyogva - Te, már a családom tagja vagy.

<---- Igen, igen, mi így képzeltük el Sally-t!:) 
Köszönjük a kommenteket!❤ 
A rész lehet ismét rövid lett, de nekem most nagy a hajtás, hiszen a suli utolsó hetében már nem leszek, így le kell zárniuk mindenből, én meg tanulok, mint őrült.:')
Véleményeket várjuk!❤
FACEBOOK CSOPORT  <-- Pontosan, nem csal a szemetek, a mai napon megnyitotta kapuit a blog csoportja! Várjuk a jelentkezésket!❤
Xxx.Lacy