27. rész - Felborult hormonrendszer

Aurora Moore

-Anyaaa! Mikor eszünk már? -kérdezi Sally vagy huszadjára. 

-Ez még vidd ki. -adok neki egy merőkanalat. Utána megyek és leülök a helyemre, Harry mellé. A leves hamar elfogy. A másodikból ami jelen esetben rántott husi és rizs -nem valami nagy cucc de most csak erre volt energiám- mindenki mer én pedig visszamegyek a hűtőhöz és egy üveg szilvalekvárral foglalom el újra a helyem. Enni kezdek, de Harry furcsa arckifejezését látva megáll a kezemben a villa. 

-Mi az?

-Ennyire felborult a hormonrendszered bébi? 

-Most miért tök finom együtt. Megkóstolod?

-Inkább nem. De kérlek ne egyél össze mindenfélét jó? Nem akarom hogy rosszul legyél. 

-Rendben. Nem fogok. -miután végeztünk lepakolom az asztalt, majd hívást indítok. 

-Dr. Wilson rendelője, tessék. 

-Jónapot! Aurora vagyok és kérdezni szeretnék. Mennyit mozoghatok? Csak mert táncolni szeretnék.

-Rendben, de ne erőltesd meg magad! Abból bajok is lehetnek. És tegezz kérlek, már megbeszéltük. 

-Értettem, köszönöm. 

-Nincs mit. -ezzel lerakja. Úgy látszik összejön a tervem. Gyorsan újabb négy hívást indítok, majd egy óra múlva már a táncteremben kezdem magyarázni a lányoknak mit is szándékozom tenni. Persze Gem nélkül hiszen ők még Holmes Chapelben vannak és csak holnap után jönnek a bulira. Kicsit győzködni kellett de végül belement. 

-Össze kéne állítanunk egy koreót az esküvőre. Meglepi lenne mind az ötüknek. 

-Ez nagyon jó ötlet! 

-Ror ugye beszéltél az orvossal? -kérdezi aggódva El. 

-Igen. Nem erőltethetem túl magam. 

-Először válasszunk zenét. -turkál a táskájában Perrie majd a telefonján kezd keresgélni. Lejátszik pár számot, de egyik se nagyon nyeri el a tetszésünket. 

-Valami olyan kell amire úgy lehet táncolni, hogy ne tudják magukat összekaparni. 

-Nézzünk régebbieket! -szólok. 

-Megvan! -kiált Sophia és elindít egy számot. Mindenki azonnal felismeri. 

-Ne már. 

-Ez komoly?

-Miért? Nem ilyet keresünk? 

-Hát... végül is de. 

-Legyen ez! -nevet fel Pezz. 

-Na akkor kezdjük el. -állok fel. -De hogyan akarunk táncolni? Mármint nem fognak előttünk állni csak úgy. 

-Ja majd ülnek. -vágja rá El. 

-Hátra kötött kézzel. -meredek magam elé. 

-Hogy mi? -törnek ki röhögésben ami átragad rám is. 

-Amúgy... lehet hogy ez nem is annyira rossz ötlet. -ráncolja a szemöldökét Soph. 

-Na jó ezt még átbeszéljük. Inkább álljunk neki táncolni. 

•••

Hazaérve egy gyors fürdőt veszek, majd ágyban Harryhez bújva lustálkodom, ő pedig a tévét nézi. 

-Maci én izgulok. -emelem fel a fejem hogy ránézhessek.

-Miért?

-A holnap után miatt. Meg szeretném már tudni, hogy mi a nemük. 

-Én is bébi. 

-Annyira szeretnék fiút adni neked. 

-Miért? Mármint persze én is szeretném. 

-Azért, mert akkor lesz valaki aki tovább viszi a neved. 

-És akkor nem csak nőkkel lennék körülvéve. 

-Persze. -kuncogok miközben a nyakába fúrom az arcom. 

-Választottál már ruhát bébi? 

-Jaj ne, most még jobban izgulok..! Holnap megyünk. Mi lesz ha nem találok?

-Nyugi. Találni fogsz. Ez egészen biztos. 

-Honnan tudod? 

-Egy csomó nő egy ruhákkal teli boltban. -mondja én pedig felnevetek. 

-Ez nem ilyen egyszerű. Valószínűleg egész nap ott leszünk és még koszorúslány ruhát is kéne találni. 

-Megoldjátok. -csókol meg. 

-Sallyt is elviszem. 

-Rendben. Akkor holnapra pasis programot szervezek. 

-Azért lesz veletek lány is. 

-Ki? 

-Amelia és Chloe. -mondom mire csak a szemét forgatja. 

•••

Az éjjel alig aludtam és ez meg is látszik rajtam, de próbálom minden erőmmel nem kimutatni, hogy itt helyben el tudnék aludni. A ruhaszalon egyik nagy tükre előtt állok és az első ruhát nézem amit felpróbáltam. 

-Nem az igazi. -mondja anya. -Túl... habos- babos. 

-Tényleg nem az. -mondom majd felpróbálom a következőt. Túl szűk, túl virágos, túl csipkés, kényelmetlen, túlságosan csillog, nem érzem magam jól benne, senkinek sem tetszik, szép de nincs meg benne a plusz. Így követik egymást a ruhák és a végére már teljesen összezavarodom. A kanapéra anya és Anne közé ülök le és már a sírás határán állok.  

-Figyelj, addig nem megyünk innen amíg meg nem lesz a tökéletes ruha. -szögezi le Pezz. 

-Mi lenne ha együtt elmennénk és keresnénk ruhát? Megnézheti bármelyiket. -jön oda a kedves eladó hölgy aki eddig is a segítségemre szolgált. 

-Rendben. -leveszem a jelenleg rajtam lévő fehér anyagtömeget és egy köntösben indulok meg Sallyvel kézenfogva az eladó után, nyomukban a többiekkel. A sorok közt járkálunk amik tömve vannak. A többiektől kicsit leszakadva, az egyik sor végén az eladónő újra megkérdezi, hogy mi is az elképzelésem. 

-Hát nem szeretnék szűk ruhát és.. 

-Anyaa! -kiabál Sally. 

-Várj egy kicsit kérlek! 

-De anyaa! 

-Sal, egy pillanat és megyek oké?

-Nem anya ezt látnod kell most! 

-Elnézést. -fordulok a nő felé.

-Semmi baj. -átvágok a sorokon.

-Mi az Sally? 

-Nézd mit találtam! -húz elő egyet a sorból. 

-Úristen Sally ez... ez... hű! -csak ennyit tudok kinyögni, Sal arcán pedig egy győztes mosoly díszeleg. Az egész kis csapatunk gyorsan lerohan és mindenki ámuldozni kezd. 

-Ror, ezt muszály felpróbálnod. -leakasztom és elindulunk vele, de feltűnik egy kis cetli, amin az ára látható. 

-Jézusom...

-Mi az? 

-Láttad az árát?

-Harry megmondta hogy ne foglalkozz az árával. -lép mellém Anne. -És mivel tudta hogy úgy is nézni fogod, azért vagyok itt hogy megmondjam hogy ne tedd. Ki tudjátok fizetni bőven. Ne idegeskedj emiatt. -bólintok, majd belépek a fülkébe és segítséggel fel veszem a ruhát. Kisétálok a tükör elé újra. 

-Ez... gyönyörű. 

-Azt hiszem, nem kell tovább keresnünk. 

-Ez az igazi. -szólok, és már most nem akarom levenni a ruhát. Gyorsan fizetünk, majd átmegyünk a boltnak a koszorúslány ruhákkal teli részébe.

-Három lány kéne aki próbál majd. A kislány mindenképp legyen benne. -mondja a nő, akinek azóta sem tudom a nevét. Perrie és El azonnal lefoglalják a két helyet. Először a fogasokat nézzük át és kiválasztunk pár ruhát, majd Sallyvel kezdem átnézni a kisebb méretűeket. Aztán a három lány elmegy felpróbálni egy egy ruhát. Az első kör nem tartott sokáig, mindegyikben volt valami kifogásolható. Majdnem egy óra elteltével viszont rátalálunk újra az igazira. A lányokról felírják a méreteket, mert ezek csak nekik készülnek majd. Gyorsan Gem méreteit is felíratom nehogy elmaradjon és a ruhámmal együtt elindulunk a boltból kifelé. 

-Azt a rohadt.... -a bolt előtt ezernyi fotós valamint rajongó van. Ha valaki azt hinné hogy az öt év alatt az összes rajongójuk eltűnt az nagyot téved. A létszám egyáltalán nem csökkent. Nem tudom hogyan jöttek rá hogy itt vagyunk, de megtaláltak. Azért pedig még nagyobb felhajtás hogy itt vagyunk. És szerencse hogy az épület biztonságisai kint tartják őket, de nem fogunk tudni hazajutni.  Már hívom is Harryt. 

-Szia.

-Szia bébi. Hogy álltok? 

-Jól, indulnánk haza, de egy csomó fotós és rajongó van itt. Kéne pár ember kivinni minket innen.

-Hátsó kijárat?

-Kérdeztük, de nincs. 

-Jól van, küldöm őket. 

-Köszi. -rakom le. 

-Ror kértünk egy ilyen sötét anyagot a ruhádra, mert nem akarjuk hogy meglássák. 

-Nagyon köszönöm. -öt perc múlva megjelenik tíz feketébe öltözött nagydarab pasi és egy rést csinálnak nekünk a kocsihoz. Az egyikük odajön hozzám, a vállamra teszi a kezét és így megyek át gyorsan a kocsiig. Beülök majd megvárom a többieket is. Kisbusszal jöttünk hogy mind elférjünk. Ami mellesleg az én kocsim mert az előzőt becseréltettem erre mert úgy éreztem nem lesz elég a hely az ötszemélyesben. Anne ül be utoljára, majd elindítja a kocsit és már száguldunk haza felé. A ruhámat anya viszi haza, mert nem akarom hogy Hazz meglássa. Nem azért mert nem bízom benne hogy nem nézi meg, de így lesz a legjobb. 

26. rész- Szüksége van arra, hogy megismerje az igazi anyját

Harry Styles

Teljesen egyértelmű volt, hogy átverve éreztem magam. Kihagytam egy vizsgálatot a menyasszonyommal, ahol akár a gyermekeim nemét is megtudhattam volna. Ehelyett a volt feleségem lakásánál vártam, oldalamon a lányommal, hogy végre ajtót nyisson és beszélhessünk.
- Harper, mi a francért nem tudod ki nyitni ezt a gedvás ajtót?! - emeltem meg a hangomat, míg egy kicsit erősebben csaptam az ajtóra. Sally vállon ütött, amikor a csúnya szavak elhagyták a számat, és fenyegető tekintettel meredt rám.
- Ha, nekem pénzt kell bedobnom az üvegbe csúnya beszédért, akkor neked is - morogta, mire felnevettem és puszit nyomtam a homlokára.
- Rendben, amint hazaérünk, bedobom a pénzt - vigyorogtam rá.
Nem tudom, milyen csoda folytán, de az ajtó kinyílt, megjelent mögötte Harper is.
Most jönne az a rész, hogy meglátom és Aurora- t elfelejtve újra beleszeretek, és térden állva könyörgök, hogy kezdjük újra, mint egy család?
Talán ennek kellett volna történnie, de ahogy rávezettem a tekintetem, megfordult a fejemben, hogy karon ragadom Sally-t és hazáig meg sem állok.
Továbbra is természetellenes, és visszataszító volt. Szőke - persze, pót - haja egyenesen omlott a vállara és lufi méretűre fújt melleire. Duzzadt, műanyaggal teli ajkaira győztes mosoly kúszott, míg beljebb invitált minket.
- De szép nagy lány lettél, Sarah! - nézett végig tettetett csodálattal a kicsin.
- A neve Sally - sziszegtem, kicsit jobban megszorítva lányom kezét, aki ugyanúgy kapaszkodott belém. Kuncogva a szája elé kapta a tenyerét, ezzel jelezve, hogy mennyire meglepődött azon, hogy elhibázta.
- Pedig megmertem esküdni, hogy az a neved, kicsikém - guggolt le, hogy nagyjából egy magas legyen a kicsivel. Már épp megszólaltam volna, mikor Sally engem is megelőzve, szikrákat szóró szemekkel, a fogain keresztűl szűrte a szavakat.
- Ne hívj kicsikémnek.
- Oh, milyen kis morci valaki - kuncogta játékosan megcsípve Sally orrát. A lány elkapta a fejét, és szinte elbújt mögöttem. Hirtelen már nem tűnt jó ötletnek, hogy idejöttünk. Jobb lett volna, ha várunk még pár évet. Vagy egyáltalán nem is jövünk.
- És, ne is érj hozzám - motyogta. Harper felegyenesedett, csípőre téve a kezét, felvont szemöldökkel dühösen meredt rám. Mosolyomat elnyomva bámultam vissza rá, várva azt, hogy talán felajánlja a kanapét, hogy leülhessünk. Mondjuk, ha belegondolok hányan dughatták meg ott, akkor se ülnék rá arra, ha előttem fertőtlenítené le.
- Mit mondtál te neki, hogy ennyire utál engem?
- Ha az alapból nem lenne elég, hogy elhagytad - morogtam a hangomba enyhe gúnyt csempészve - De, csak hogy megnyugodj, Sally-nek csak az igazságot mondtam - vontam meg a vállam. Leguggoltam a lányom elé, és figyelmen kívül hagyva az anyját kérdeztem meg tőle:
- Akarsz még itt maradni, Sal? Anya már biztosan nagyon vár minket otthon - simítok ki egy tincset az arcából - Majd pár év múlva visszajövünk, ha már idősebb leszel, oké? - könnyes szemekkel bólintott, és pedig értetlenül és ijedten húztam magamhoz - Miért sírsz, kicsim?
- Mert egy ilyen nő szült engem - suttogta. A lehető legnagyobb önfegyelem kellett ahhoz, hogy ne nevessem el magam lányom komolyan gondolt szavait - Apa, kérlek menjünk! - nyüszítette, elég hangosan ahhoz, hogy Harper is meghallja, bár a nézéséből simán kivehető volt, hogy szinte az egész beszélgetést végighallgatta.
- Még mindig anyának hívja a lányt? - soha nem hallottam még ilyennek a hangját. Komolynak és szomorúnak. Valamilyen szinten megértettem, hiszen az én szívem is ketté hasadna, ha a saját gyerekem más nevezne apjának, de Harper pontosan ezt érdemelte. Talán, ha nem lépett volna ki teljesen Sally életéből, akkor most nem tartanánk itt, hogy a lakásán a karjaimba sír a közös lányunk.
- Nem is fogja máshogy - válaszoltam, és az ölembe kapva Sally-t - megjegyzem, hogy a gyerekek nyolc éves korukra már nem olyan könnyűek - az ajtó felé sétáltam - Pár év múlva találkozunk, Harper! - köszöntem, mielőtt kiléptem az ajtón.

✖✖✖

- Irány fürdeni, aztán alvás, kisasszony! - löktem be játékosan a szobájába. Nevetve fordult vissza, mielőtt otthagytam volna. Rám ugrott, és szorosan megölelve, puszit nyomott az arcomra.
- Jó éjt, Apa! Köszönöm, hogy eljöttél velem. De, semmi értelme nem volt.
- Bármikor, kicsim, bármikor - egy utolsó csókot nyomtam a homlokára, majd a hálószobánkba mentem.
Odabent Aurora az olvasólámpa fényénél olvasta a Gyermek utónevek könyvet, egészen addig, amíg észre nem vette, hogy megérkeztem. Becsukta a könyvet, levette az olvasószemüvegét - ami megjegyzem baromi szexivé tette -, miközben fáradtan elmosolyodott. Levettem a felsőmet és a nadrágomat, és bemásztam mellé az ágyba. Felém fordult, én pedig a derekánál fogva húztam magamhoz, arcomat a nyakába fúrva mélyeket lélegeztem.
- Mi volt az ultrahangon? - kérdeztem, apró csókokat hagyva a bőrén. Hajamba túrva húzta hátra a fejemet, hogy a szemembe nézhessen, míg az én kezeim tovább kalandoztak a pólója alatt.
- Minden rendben van velük - mosolya szinte már ragyogott, ahogyan mesélni kedzett arról, hogy mekkorák már a lábaik, látta az ujjaikat, hallotta a szívük dobogását - Persze, a nemüket nem tudtam meg, de azt mondta Dr.Wilson, hogy két hét múlva, már meg tudja mondani - magyarázta, egy apró csókot nyomva az ajkaimra. Hosszú, barna tincsei közé túrva húztam vissza még egy csókra - Mi volt Harper-nél? - bújt hozzám, miután pihegve elváltunk egymástól. Fejét a mellkasomon pihentette, ujjaival a tetoválásaimon körözött.
- Másfél óra elteltével nyitott ajtót, sejtésem sincs, hogy addig mit csinált. Aztán Sarah-nak hívta Sally-t. Igazából beszélni alig beszéltünk, Sally elég hamar megelégelte, amit meg is értek, hiszen az a nő egy kész rémálom - motyogtam - Pár év múlva, mikor Sally már elég idős lesz, újra próbálkozunk. Fáj beismerni, de talán szüksége van arra, hogy ismerje az igazi anyját.

✖✖✖

- Nem értem - ráztam meg a fejem értetlenül, Aurora pedig hangosan felsóhajtott és homlokon csapta magát - Magyarázd el, megint! - kértem.
- Bennem dolgoznak a hormonok, de te nem értesz meg egy teljesen egyszerű dolgot. Aggódnom kéne, Maci? - vonta fel a szemöldökét folytott mosollyal - Az a lényeg, hogy olvastam a neten, hogy nagyon sok pár csinálja ezt, így gondoltam, hogy a mi babavárónkon is legyen ilyen. Tehát, a tegnapi vizsgálaton Dr. Wilson leírta a az ikrek nemét, és beletette ebbe a borítékba - mutatta fel a sárga papírt - Ezt most elvisszük a cukrászhoz, aki elkészíti a holnapi babaváróra a tortát, aminek a belseje a babák nemének megfelelő színű lesz.
- De, miért nem nézzük meg most? - nyúltam pimasz mosollyal az arcomon a borítékért, ám a menyasszonyom még azelőtt átnyújtotta a cukrásznak, hogy megkaparinthattam volna - Bébi, én már nem bíroooom - húztam el az "o"-t, hisztizve, mint egy három éves.
- Muszáj leszel - vont vállat csókot nyomva az ajkaimra - Rengeteg dolgunk van még, gyere! - húzott maga után, én pedig újra felvettem az értetlen tekintetemet.
- Hova megyünk?
- Egy kávézóba, ahol megbeszélünk pár részletet az esküvőről.
- Oh - döbbentem le. Eddig egyszer sem említette, azóta, hogy megkértem a kezét - Nem mintha baj lenne, bébi, de hogy jött ez?
- Gondolkoztam, és, umm, jó lenne, ha a gyerekek, már házasságba születnének.



Hey, csajszibarackok!:) 
Meghoztam a legújabb részt, amiben Sally találkozik Harper-rel. Nem tudom, ki mit várt ettől, de azért remélem tetszeni fog:) 
Hagyj nyomot magad után!:) 
Xxx. Lacy

25.rész - Kiscsillag

Aurora Moore

Izgatottan és vidáman indulok el Dr. Wilsonhoz hogy újra megvizsgáljon. Mivel ikrek és nagyobb az esélye a veszélyeztetett terhességnek, így többször kell bejárnom hozzá, de nem bánom. Inkább bemegyek többször, mint hogy baj legyen. Nagyon vigyázok rájuk és minden olyan helyzetet kerülök amitől bajom lehetne. Harry is nagyon óv, hiszen amikor hazaértem a szatyrokat, amik nem is voltak nehezek, azonnal elvette tőlem. Néha túl aggódónak is tűnhet, de tudom hogy csak félt engem és a kicsiket. Az érkezésüket, bár még messze van, már nagyon várjuk. Az egyik volt vendégszobát elkezdtük átalakítani számukra, persze később nem egy szobában lesznek, de amíg kicsik sokkal egyszerűbb így. A hasam egy picit már elkezdett gömbölyödni, aminek Harry iszonyatosan örült. Na meg persze hogy a hasammal együtt a melleim is nőnek. Megérkezve az orvoshoz, körülbelül fél órát várok és közben remélem, hogy Harper nem baszakodik Sallyvel. Biztosan megpróbálja majd maradásra bírni, de bízom bennünk. Végülis megértem Salt, hogy látni és megismerni szeretné az igazi anyukáját. Én is ezt tenném a helyében. Végre én következek. Felfekszem az ágyra és felhúzom a pólóm. Újra rámkerül a hideg zselé, majd hamarosan megjelenik a kép is a monitoron. 

-Azt lehet tudni hogy milyen neműek lesznek? -kérdezem. 

-Megnézzem neked? -tudom hogy Harry nem szeretné még megtudni hogy lányok-e vagy fiúk-e. Én viszont eddig szerettem volna, de most elbizonytalanodtam. Így már nem lesz akkora meglepetés ha megszületnek. 

-Nem. Tudja Harry nem akarja megtudni. 

-És te szeretnéd? 

-Hát akartam, de úgy nem akkora meglepi. 

-Igen, valóban. -törli le rólam a zselét, majd elvégzi a többi vizsgálatot is. -A picik egészségesek, találkozunk két hét múlva. 

-Nagyon köszönöm. 

-Nincs mit. 

-Viszlát. -koöszönök és becsukom magam mögött a rendelő ajtaját. Boldogan távozom a magánklinikáról. Az autóm felé megyek, közben próbálom hívni Harryt, hogy elmondjam minden rendben, de nem veszi fel. Elrakom a telefont, majd hazafelé indulok, de meggondolom magam, mert egyedül lennék az úgy pedig unalmas. Bár le tudnám foglalni magam egyedül is, most jobban szeretnék társaságban lenni. Ahogy Harry mondaná hormonok. Lehet hogy igaza van, de mindent nem lehet erre fogni. Na de... Liam ott maradt nálunk. Basszus hogy felejkezhettem el róla? Bár aludt... és nem hiszem hogy most valami egészen mást csinálna. Igazam lett, még mindig aludt egy párnát ölelve. Úgy döntök felhívom Sophiát.

-Szia Ror. 

-Szia. Nem hívlak rosszkor? 

-Nem, Chloe pont most kelt fel.  

-Oké. Csak azt akartam hogy Liam itt van nálunk, ha kell akkor hazaküldöm.

-Az jó lenne. El kéne intéznem pár dologot. Már hívtam is de nem vette fel. Amúgy miért van nálatok?

-Nem voltam itthon amikor jött, de most alszik. Akkor felkeltem. Szia. 

-Köszi. Szia. -bárhogy próbálom felkelteni Leyumot nem akar felkelni, így már gondolkozom egy pohár hideg vizen, de sikerül anélkül ébreszteni. 

-Szia Liam. Soph vár haza. El kell intéznie pár dolgot és addig a tiéd Chloe. Most kelt fel és jól is aludt. 

-Oké. Amúgy miért van az hogy sokszor sírva kelnek?

-Mert egyedül érzik magukat. Gondolj bele. 9 hónapig a szívverésedet halják aztán ez egyeszer csak megszűnik. Te nem hiányolnád? 

-Hmm... de. 

-Próbáld ki hogy úgy alszol vele hogy a mellkasodra fekteted. Hidd el jobban fog aludni. 

-Rendben, kösz. -ölel meg. -Harry? 

-Harpernél. 

-Mi? 

-Sally akart vele találkozni. Megtudni, hogy miért hagyta el. 

-Értem. 

-Na siess, Soph már vár. 

-Rohanok. -ezzel elhagyja a házat. Bekapcsolom a tévét és végig kapcsolhatom az összes csatornát minimum kétszer, de nem találok semmi de tényleg semmi érdekeset. Odamegyek a könyvespolchoz és nekikezdek egy könyvnek, amit eddig már sokszor olvastam és mindig lekötött és el tudtam benne merülni, de most képtelenségnek érzem, hogy ez sikerüljön. Csinálok magamnak egy szendvicset és lassan megeszegetem miközben az órára nézek percenként. Várom hogy haladjanak a mutatók de nem teszik. Zenét kezdek hallgatni de arra is hamar ráunok. Újból a tévéhez vonulok és berakok egy DVD-t. A srácok régi filmjét a This Is Us-t. Bárki bármit mond, nekem mindig is ez lesz a kedvencem. A film felénél járok, amikor kezdem rosszul érezni magam. Rámtör a hányinger, a fejfájás és iszonyatosan gyengének érzem magam. A hátamra fekszem és így próbálom lenyugtatni a testem. Nem igazán akar összejönni így felülök, de csak még rosszabb lesz. Felállok és elindulok a fürdő felé, mert most már biztos vagyok benne, hogy kidobom a taccsot. Takarítani meg nem szeretnék.  Alig érek be, már nyitom fel az ülőkét és letérdelve jön ki belőlem minden. Lehúzom a wc-t, majd fogat mosok és ha már itt vagyok úgy döntök veszel egy fürdőt is. Tele engedem a kádat meleg vízzel, majd leveszem ruhám is és bemászok a kádba. Kezdem jobban érezni magam, persze akkor lenne minden tökéletes, ha Harry és Sally itthon lennének. Remélem hamarosan haza érnek. Csak fekszem a kádban és próbálok arra gondolni, hogy tényleg nem lesz semmi baj, és mindjárt itthon lesznek. Egy idő után már nehéznek érzem a szemeim és mielőtt elaludnék kiszállok a vízből. Újra a nappalit veszem célba és a pólómat felhúzva nézni kezdem a hasam a tükörben. Nem nőtt sokat, de észrevehető a változás. A gondolataim elkalandoznak. Mi lesz ha két fiú lesz? Ha két lány? Persze örülök annak is ha két kislány van a pocakomba, de nagyon szeretnénk ha fiú lenne legalább az egyikük. Tovább vándorol a képzeletem és már a nevükön gondolkozom. Mindkét névből kell legalább kettő. Sam, David, Katy, Daniel, Sara, Lucy, Andy? Nevek tömkelege tódul a fejembe, de a legtöbb csak átlag vagy szimplán csak hülyén hangzik a Styles-szal. Nem tudok mit kezdeni magammal, de arra esély sincs hogy elaludjak. Nem menne. Az ágyban heverve a plafont bámulom. Még nem sötétedett be teljesen és ilyenkor még senki nem szokott aludni. Én sem, de most mivel semmit nem tudok kezdeni magammal ezért csak bambulok és henyélek. Elég érdekes időtöltés. A körmeimet kezdem piszkálni, majd a csuklómon lévő tetkómat nézegetem. Nem igazán lehet észrevenni ugyanis fehér tintával varrták rám. Három csillag van a karomon, egy nagy, egy kisebb és egy annál is kisebb. A két kisebb üres, csak a körvonaluk van meg. Kevesebb mint hat hónap és újabb két apró csillaggal növekszik majd a létszám.

Sziasztok!  Remélem nem öltök meg a rész miatt :D Egy kis önreklám remélem az Eni sem öl meg :) Új blogot nyitok akit érdekel nézzen be -> Through Dark Secrets

24. rész - Te vagy a hősöm, Apa.

Harry Styles

Harry Styles 

Liam fáradtan rogyott le a lakásom kanapéjára. Fejét a szőrös díszpárnába fúrta, fáradtan felnyögött.
- Nem bírom ezt, haver! - szorította a párnát a fejére. Lesöpörtem a lábát a kanapéról, helyet csinálva magamnak - Imádom Chloe-t, tényleg, ő a szemem fénye, a legjobb dolog az életemben Sophia-n kívül, de miért sír ennyit?  Tesó, napok óta nem aludtam rendesen! Ha nem beszélnék most, már rég aludnék. Sőt - sóhajtotta, majd egy újabb párnát magához szorítva fordult befelé. Egy perc se telt el, mikor már horkolt.

 Felnevettem, és az emeletre mentem, a hálónk melletti szobába, ahol Sally üldögélt. Annyira bele volt merülve a gondolataiba, hogy észre se vette azt, hogy leültem mellé.

- Hé, Sal bébi - löktem meg a vállánál. Felém kapta a tekintetét, fekete szemei ijedtséget tükröztek. Szőke haja copfba volt kötve - Mi a helyzet, kincsem?
- Olyan fura - motyogta - Kevesebb, mint 6 hónap múlva már lesz két testvérem, nem leszek az egyetlen kicsi lányod - dőlt neki a vállamnak. Magamhoz húztam és, a haját kezdtem simogatni.
- Egyet jegyezz meg, Sal. Mindig is te leszel az első gyermekem, az én kicsi Sally-m. Aki bearanyozta a napjaimat, és addig be is fogja, amíg itt lesz velem. Nem kell félned, hogy háttérbe szorulsz, mert itt lesznek a kicsik. Rám mindig számíthatsz akárhol leszek, soha nem foglak magadra hagyni, még akkor sem, ha te kéred. Nem fogom azt tenni, amit Harper - suttogtam, s szorosabban öleltem.
- Apa - sóhajtotta Sally, s felnézett rám. Szemei könnyesek voltak, az ajkai remegtek a sírástól - T-ta-lálkozni ak-a-akarok Harper-rel - motyogta. Leesett állal néztem rá, a szavak  torkomon akadtak. Legalább nem anyának nevezte. A szívem őrülten dobogott, ajkaim többször elnyíltak, de szavak nélkül összecsukódtak - N-nem akarok ott maradni nála, jesszus eszemben sincs itt hagyni, sem téged, sem Aurora-t. Csak szeretném megtudni, hogy miért hagyott el engem - némán bólintottam, ajkaimat a homlokára nyomtam, a szemeimet összeszorítottam - Ugye elkísérsz?

- Szeretnéd, hogy ott legyek veled?

- Nagyon sokat jelentene - bólogatott és a vállamba fúrta a fejét. Nagyot sóhajtottam, és előszedtem a telefonomat. Kikerestem a számát.

- Megyek, felhívom - motyogtam, és felálltam mellőle. Lassú lépésekkel indultam az ajtó felé, hitetetlenül ráztam a fejemet.

- Várj, apa! - kiáltott utánam, miközben felállt, és szorosan megölelt - Köszönöm. Szeretlek - motyogta.

- Én is, Sal, én is.

Fel - alá járkáltam a folyosón, miközben arra vártam, hogy Harper felvegye. A homlokomat dörzsöltem idegességemben.

- Már vártam, hogy hívj - szólt bele reményteli hangon. Elhúztam a számat, mély levegőt vettem, figyelmen kívül hagyva további megjegyzéseit.

- Rövid leszek, Harper- morogtam, elhallgattatva őt - Sally beszélni akar veled. Mondj egy címet, és egy időpontot, és oda megyek vele.

- Nem mered elengedni egyedül? - nevetett fel gúnyosan.

- Hozzád? Még, ha fizetnének érte se, engedném oda hozzád, egyedül. Veled ellentétben, én nem hagyom cserben.

- Óóó, ugyan már - kacagta kárörvendően - Hamarosan születik még két gyereked, el fogod hanyagolni őt.

- Soha nem tennék vele ilyet - csattantam rá - Csak mondd a helyet, és az időt!

- Rendben, gyertek a lakásomra, a címet küldöm. Ma öttől otthon vagyok. De, nem számíts rá, hogy Sally veled megy haza.

- Hogyne, Harper - morogtam - Majd találkozunk - köszöntem el tőle, és letettem.

-Maci - rontott be a lakásba Aurora, egy csomó szatyorral a kezében. Elé siettem, egy gyors csókot nyomtam az ajkaira, miközben kivettem a táskákat a kezéből.

- Te, miért cipekedsz? - dörrentem rá, de ő csak megforgatta a szemét - Mi a helyzet? - húztam magamhoz egy szoros ölelésre.

- Umm, elfelejtettem, hogy vizsgálatra kell mennem. Ma ötre, és umm, ugye eljössz velem? Ma lehet megtudjuk, mi a nemük - nézett fel rám nagy, csillogó szemeivel. Elhúztam a számat, tenyeremet már gömbölyödő pocakjára simítottam. Mélyet sóhajtottam és megráztam a fejem - Baj van, Harry? - simította tenyerét az arcomra.
- Nem, csak - nagy levegőt vettem, mielőtt kimondtam volna a fájó szavakat - Sally találkozni fog Harper- rel, ma ötre megyünk oda - motyogtam lehajtott fejjel - Annyira sajnálom, bébi! Tudod, hogy szívesen lennék ott, hogy végre megtudjam a pocaklakók nemét, de most Sally- vel kell lennem.
- Hé - kuncogott fel, két tenyere közé véve az arcomat - semmi baj nincs! Sal ugyanúgy a lányod, és muszáj vele menned - nyomott egy csókot az ajkaimra - Csak egyet igérj meg, kérlek - suttogta. Felvont szemöldökkel, kíváncsian meredtem rá - Nem hagyod, hogy az a nő elcsábítson.
- Most a hormonok beszélnek belőled? - nevettem fel hitetelnül - Miért csábulnék el egy olyan nőnek? Mikor itt van nekem a világ legszebb terhes, menyasszonya, hm? Jaj, ezek a hormonok engem is kikészítenek - sóhajtottam drámaian, mire kacagva vállon csapott - De, tényleg. Egyre nagyobb hülyeségeket beszélsz - nyomtam csókot a homlokára, majd az orrára, amit sértődötten felhúzott. Leguggoltam elé, hogy egy szinten legyek a hasával, és felhúztam a fekete pólómat, amit előszeretettel hordott, még az utcára is - Hali, bébik! - fogtam meg két oldalról a pocakját, közelebb hajolva, mintha hozzájuk beszélnék - Mi a helyzet odabent? Mindketten tökéletesen elfértek? Pocaklakó - egy, ne bántsd Pocaklakó- kettőtt! - Aurora hangosan nevetett alakításomon, időközben pedig Sally is megérkezett hozzánk, így ő is mosolyogva figyelt - Sajnos ma nem tudok elmenni anyával, a doki nénihez, ahol elvileg kiderül, hogy milyen neműek lesztek, mert a nővéretekkel kell meglátogatnunk egy bányarémet - fintorogtam, mire már a lányom is hangos nevetésben tört ki - Bár nekem mindegy, hogy lányok, vagy fiúk vagytok, ugyanúgy szeretni foglak titeket, azt szeretném kérni, hogy semmiképp ne mutassátok meg Anyának, hogy mi van, vagy mi nincs a lábatok között, oké? - puszikkal halmoztam el a felületet, Aurora a hajamba túrva rántott fel magához, és nyomott egy csókot az arcomra. Csak mert Sally ott volt.

✖✖✖

Idegesen toporogtam London egy lakóparkjában, az egyik tetőlakás előtt.
Honnan van pénze az ilyenekre?
Többször is kopogtam egymás után, kezdtem egyre türelmetlenebb lettem, ahogy nem érkezett semmilyen válasz. Sally lábujjhegyre állt és lefogta újra kopogni készülő kezemet, s erősen megszorította.
Sokkal nyugodtabb volt, mint én.
Ezúttal ő kopogott, de velem ellentétben kiabált is, hátha így hamarabb választ kaphatunk.
- Harper itt vagy? - halvány, mégis elégedett mosoly kúszott az ajkaimra, mikor leesett, hogy továbbra sem szólította az anyjának.
Kihasználtam az időt, ami még maradt egy újabb kopogás előtt, és magamfelé fordítottam a lányomat. Két közé vettem az arcát, biztosítva, hogy tényleg rám figyeljen.
- Akárhányszor engem szid, kérlek ne higyj neki! Nem én vagyok a hibás, hogy ő megcsalt, majd le is mondott rólad. Én szimplán csak kirúgtam a lakásból - könyörgően néztem rá, míg az ő ajkain halvány mosoly ült.
- Nem fogom elhinni, akármi rosszat is mond rólad - újra lábujjhegyre állt, a nyakamnál fogva lejebb húzott engem is, hogy puszit nyomjon az arcomra - Te vagy a hősöm, Apa.


Kicsit röviedebb a szokásosnál, de a következőbe akartam leírni A NAGY TALÁLKOZÁST. 
Remélem, elnyeri a tetszéseteket, és kommenteltek!:) 
Jó olvasást, csajszibarackok! 
Xxx.Lacy

23.rész - Baby Direction

Aurora Moore

A mellkasába fúrom az arcom és mélyen szívom be az illatát. Nem tudom elhinni hogy ez tényleg megtörténik. Ikreket várok tőle. Megkérte a kezem. Persze ehhez köze volt Dr. Wilsonnak, de úgy érzem ennél jobb helyzet nem is adódhatott volna hozzá. És nem is volt nyálas. Oké, bevallom ezzel szoktam idegesíteni Harryt, mert néha tényleg túlzásba viszi, de azért szeretem ezeket a kis vallomásait arról hogy szeret. Sokszor eszembe jut és félek attól hogy talán én nem mondom elégszer, de ha túl sokszor mondom akkor meg már értelmét vesztheti. 

-Mikor érnek ide? -kérdezem felemelve a fejem, így már az államat támasztom rajta ő pedig a párnák közül néz le rám. 

-Nemsokára. -legördülök róla és felülök mire ő is így tesz. Beleülök az ölébe és megkérdezem.

-Mit szeretnél? Fiút vagy lányt? -döntöm hátra a fejem a vállára ő pedig a hasamat simogatja. 

-Fiút. 

-Maci, ketten vannak.

-Tudom. Még mindig hihetetlen. 

-Nekem is. 

-Hmmm... akkor is szeretnék egy fiút. Vagy kettőt. De egyet mindenképp. És te bébi? 

-Én is szeretnék fiút. Ugye tudod hogy Kelly meg fog ölni? 

-Miért? 

-Mert szerintem azt akarja majd hogy ő segítsen nekem világra hozni őket. 

-És te is őt szeretnéd? 

-Nem tudom. De ezen még ráérek gondolkodni. -adok puszit az arcára. 

-Mikor mondjuk el a többieknek?

-Hát hamarosan el kéne. De ahhoz inkább szervezzünk egy kis összejövetelt. 

-Ez jó ötlet. 

-Apaaa! Anyaaa! -hallatszik Sally kiáltása lentről, majd a lépcsőn kezd felszaladni. Az ajtó kivágódik, majd az ágyhoz rohan felmászik és ugrálni kezd rajta. 

-Tényleg lesz kistesóm, ugye tényleg?

-Igen lesz. 

-De jóóó! -kiált fel. Leáll az ugrálással és a combjaimra mászik. -És fiú lesz? Vagy lány? És mi lesz a neve? -zúdítja ránk a kérdéseket. 

-Még nem tudjuk hogy lány lesz-e vagy fiú és a nevét is ráérünk még kitalálni. De ikrek lesznek. 

-Micsoda?!? Ikrek??

-Igen. -ahogy kimondom hozzám bújik és szorosan ölel. -Menjünk le Gemékhez oké? -elengedem és felállok, de ő még előbb Harry nyakába veti magát. A lépcsőről leérve Gem ugyanezt a jelenetet játssza el velem. 

-Annyira hiányoztatok már. 

-Nekem is hiányoztatok! Na hadd nézzem meg Nolant. -megyek Niallhez őt is megölelem majd átadja nekem a kezében tartott fiát. Harry jön le az emeletről a hátán cipelve Sallyt. 

-Hol van Theo? -kérdezi rögtön. 

-Mosdóban. Mindjárt jön. 

-Húha bébi rád is férne egy peluscsere. -nézek le Nolanre, aki csak elmosolyodik és tovább kalimpál a kis lábacskáival. 

-Add csak. -venné el tőlem Gem, de feltűnik hogy a szeme karikás, akárhogy is próbálta eltakarni sminkkel. 

-Hagyjd majd én. Te pedig inkább pihenj le. 

-Ennyire feltűnő? -kérdezi.

-Nem, csak jó a szemem hozzá. Na de tényleg. Tudom hogy most szükséged van rá. És ma már úgyse engedünk vissza titeket. Na?

-Köszönöm. Ni, elmegyek aludni jó? 

-Oké. -mosolyog rá majd folytatja a beszélgetést Harryvel. Már Theo is visszaért és Sallyvel kimentek az udvarra játszani. Gyorsan kicseréltem Nol pelusát majd sikerült elaltatnom így lefektettem az ágyunkba, majd csatlakoztam a két meccset néző férfihez. Mindkettejük felé nyújtok egy sört. 

-Imádlak. -nyom puszit az arcomra Harry. 

-Ez nekem nem elég. -mondom és visszahúzom egy csókra. 

-Mi lesz a bejelentésünkkel? -súgja a fülembe. -Addig kéne amíg itt vannak. Nem akarom hogy ennyit kelljen utazniuk miattunk. 

-Megértem. Intézkedem. -állok fel és konyhába megyek. Először körbetelefonlálok és szerencsémre senki nem tervezett semmit a holnapi napra. Kinyitom a hűtőajtót, de nem találok benne sok mindent. 

-Sally, elmegyek a boltba, akartok jönni? Vagy maradtok? 

-Maradunk. 

-Oké. Apuék vigyáznak rátok. -puszilom meg őt és Theot, majd a nappaliba megyek. 

-El kell menjek vásárolni, Sal-ék kint vannak és kérlek figyeljetek Noahra, nem akarom hogy Gem keljen fel, jó?

-Persze.  

•••

Nagy sürgés forgásban vagyok már korán reggel. El kell készítenem még a sütiknek a nagy részét. Harry toppan be álmos fejjel. 

-Bébi. -jön oda és húz magához. Mostanában reggelenként nagyon bújós  kedvében van. 

-Jó reggelt. -csókolom meg. 

-Még nagyon korán van. Miért nem alszol még? 

-Maci, tudod te mennyi kaját kell csinálnom nektek? 

-Hmmm... sokat?

-Igen és az is fél perc alatt elfogy. 

-Jó, akkor hozok segítséget. -fordul meg és hagyja el a konyhát. Pár perc múlva Sallyvel, Theoval és Niallel tér vissza. 

-Anya milyen sütit sütünk?

-Sokfélét, de először csokisat. 

-A kedvencemet?

-Azt bizony. -egy ilyen ügyes kis csapattal hamar végeztem a sok ennivalóval, mire megérkeztek az első vendégeink, Louisék. Ezután elég gyorsan megérkeztek a többiek is és egyre jobban izgultam. A szemeimmel az emberek között Harryt kutattam és nem volt nehéz megtalálni, mert az ővéké volt a leghangosabb társaság. Hátulról öleltem át, mire megfordult a kezeim között. 

-Minden oké?

-Aha. Csak egy kicsit izgulok.

-Nem kell. Mindenki örülni fog nekik. 

-Nem azért. Nem tudom hogy mit mondjak.

-Azt hogy terhes vagy.

-De ez nem ilyen egyszerű. 

-Ne ellenkezz. Csak ennyit kell mondani. 

-Jó. Kapok bátorítást?

-Mire gondolsz? -ráncolja össze a homlokát, de közben levakarhatatlan mosoly ül az arcán. 

-Megcsókolhatnál. 

-És ha nem teszem? 

-De úgy is megteszed. -kacsintok rá és hátat fordítok neki, de visszaránt és ajkaink találkoznak. -Én megmondtam. -nevetek fel, mire ő megforgatja a szemeit. 

-Inkább menjünk bejelenteni. Fiúk gyertek! -kiált hátra. Beállunk a többiek elé a fiúk pedig rajtuk áttörve foglalják el a helyeket. Minden tekintet ránk szegeződik, de megnyugtat Harry simogatása az oldalamon. 

-Szóval... az a helyzet, hogy babákat várok. Ikreket. -erre a mondatra mindenki ledöbbent tekintettel néz, kivéve Sallyt. Ő csak nagy mosollyal az arcán fordul körbe. 

-És megkértem a kezét. -mindenki feleszmél és egyenként jönnek oda hozzánk gratulálni. 

•••

A medencénk szélén fekszünk, lábunkat a vízbe lógatva. Mindenki elment csak a banda maradt itt velünk. Sally és Theo a vízben játszanak, Nol a hordozójában alszik, Toby botokkal játszik és viszi oda őket Zaynnek, Amelia pedig Louis és El körül csúszkál négykézláb. Sophia hasa pedig erősen gömbölyödik. Már közel van a szüléshez, egy hét múlvára van kiírva. 

-Aurora Rosalie Moore! -hallok egy ideges hangot a ház felől mire felülök. Az ajtóban a nővéremet pillantom meg. -Miért anyától kell megtudnom, hogy terhes vagy?

-Kelly Jane Moore! -kiáltok vissza. -Miért anyától kell megtudnom hogy egy hete nem vagy az országban? -kérdezek vissza a válasz helyett. Elindul felém és amikor már a medence felénél jár felugrok és futásnak eredek. A többiek röhögnek, mi meg kergetőzünk. Érett felnőtt viselkedés. De a szórakozás nekünk is kijár. Megállok és hátranézek. Még mindig fut felém és amikor utolér egy egyszerű lökéssel betaszítom a medencébe. 

-Olyan gonosz vagy!

-Dehogy vagyok! -lökés hátulról és Kelly mellett landolok. Amikor feljövök a víz alól készülök hogy kérdőre vonjam az illetőt, de Pötit látom magam előtt. Mindenki szakad a röhögéstől. Odaúszok Harryhez megfogom a lábát és berántom a vízbe. 

-Kellynek igaza van. Gonosz vagy. -mondja mire karba tett kézzel durcásan meredek rá. 

-Nem vagyok.

-Na ne durcizz bébi. -húz magához egy csókra. 

-Hoppá! -szól Sophia.

-Mi az? -kérdezi rögtön Liam. 

-Elfolyt a magzatvíz. -a nővérem felé fordulok, de ő már megindult Soph felé. 

-Ror, a telefonom! -kiált rám. 

-Hozom! -szállok ki a vízből. 

-Úgy volt hogy otthon szülök... -mondja Sophia, miközben Kelly már felállította és a ház felé vezeti Liammel. Átnyújtom neki a telefont és a medencénél lévő társasághoz megyek. 

-Anya, ugye nem lesz baj? -kérdezi Sally. 

-Nem lesz szívem Kelly itt van és segít. Ti menjetek be és szárítkozzatok meg. De ne legyetek útban! -lassan mindenki bevonul a nappaliba. Kelly, Sophia és Liam a vendégszobába vonultak el. Pár perc telik el, amikor a nővérem megjelenik.

-Ugye nem baj ha itt születik meg? Nem akar kórházban.

-Nem. -mondjuk egyszerre Hazzal. -Nem gond. 

-Jó. Felhívtam az asszisztensem mindjárt itt lesz. 

-Oké. Harry?

-Igen bébi? 

-El kéne vinnetek a gyerekeket valahova. Nem maradhatnak itt. És nagyon késő lesz már mire megszületik. 

-Rendben. Akkor átviszem Salt Louékhoz. Én maradok. 

-Jó. Na srácok! A kicsiket el kéne vinni ha nem gond. Nem hiszem hogy nagyon szeretnék hallani és aludni sem tudnak majd tőle. -egyetértően bólintanak majd elindulnak. Ha már a kicsiket viszik ők is mennek. Főleg Niallék, mert előttük még hosszú út áll. 

-Louis! Aludhatna nálatok Sally? 

-Persze. 

-Összepakolok neki. 

-Hagyd Ror! Majd én. Te már sokat rohangáltál. 

•••

Hajnali kettő körül Soph hangjai után gyereksírás hallatszik ki a szobából. Tíz perc elteltével Liam lép ki a szobából a karján a picivel. 

-Istenem de aranyos!

-Kislány. -néz fel csillogó szemekkel.

-És mi a neve?

-Chloe Payne.

22. rész - És, még mindig nem kérte meg a kezét?

Harry Styles 

Ajkai az enyémeken pihentek, ujjai a hajammal játszadoztak, combjai pedig a csípőmet fogták közre. Felmordultam, mikor meghúzta egy tincsem. Egyik kezemet csípőjéről a hajába vezettem, s még jobban magamhoz húztam.

5 éve voltunk együtt, de még mindig ugyanazt, sőt sokkal többet éreztem, amit a legelső csókunknál, mikor rájöttem, hogy menthetetlenül beleestem. Pedig az, az érzés még semmi volt, ahhoz, amit most érzek.

Az emberek napról- napra változnak, úgy ahogyan az érzések. Vagy felerősödnek, vagy épp elhalványulnak, s végül teljesen semmivé lesznek. De, ha huzamosabb ideig élsz együtt valakivel, akit szeretsz, minden egyes nap rájössz, hogy nem tudnál nélküle egy napig se létezni. És, ahogy telt az idő, úgy éreztem egyre jobban, hogy Aurora nélkül lassan a lélegzés is lehetetlen volt.

Nem csak a nőket nyugtatja meg, hogy a szeretett férfi karjai között lehettek. A férfiak, vagyis mi, nem is tudtunk jobbat elképzelni annál, hogy életünk szerelemét ölelhessük.

- Biztos vagy benne? - kérdeztem, mikor elhúzódott tőlem, hogy levegőhöz jusson. Könnyes szemekkel bólogatott, makacs cseppek folytak végig az arcán, egyetemben fekete szempillafestékével. De, még így is lehetetlenül gyönyörű volt - És, ez már fix? - újabb bólintás volt a válasza, én pedig hitetlenkedve felnevettem - Ha tudnád, mióta várok erre! - az én szemeimet is szúrni kezdték a könnyek - Ezt Sally- éknek azonnal tudniuk kell! Sőt, mindenkinek! Azt akarom, hogy mindenki tudja, én vagyok a világ legeslegboldogabb embere! Szerencsés egy marha vagyok, melletted, remélem tudod. A világon mindennél jobban szeretlek, Aurora Moore! - kiáltottam, s újabb csókba vontam. Erősen markolta a pólómat a derekamnál, szinte ragaszkodóan bújt hozzám - Annyira hihetetlenül, marhára, átkozottul, és reménytelenül szeretlek, hogy az leírhatatlan.

- Mit mondtam a nyálas dumáról? - kuncogott, elrontva a romantikus pillanatot. Megráztam a fejemet, míg jobban magamhoz húztam, és a telefonom után kezdtem kutatni.

- Azt se tudom kit hívjak először - sóhajtottam zavaromban, míg a névjegyzéket görgettem fel - le. Végül megállapodtam a lányom nevénél.

Sally egyébként elragadó 8 éves volt. Hullámos szőke haja, és szinte fekete szemei voltak. Míg három évesen alacsonynak számított, most igenis magas lett. Folyamatosan mosolygott, és a srácok minden faviccén hangosan kacagott. Bárkinek képes volt segíteni, még akkor is, ha nem ismerte az illetőt. Nem érdekelte, hogy nem mehetett egyedül az utcára, a sarkában mindig volt minimum egy biztonsági őr. A srácok családjával különösen jól kijött, főleg a vele egyidős Theo-val.

- Szia, Apa - szólalt meg csilingelő hangján. A háttérből babasírás hallatszott, így biztosra vettem, hogy Niall-éknél van, és Nolan épp akkor kelhetett fel. Niall és a nővérem tavaly házasodtak össze, három hónappal az első gyermekük születése előtt - Miért hívtál? Baj van?

-Nem, dehogy. Csak, umm, mikor tudsz legközelebb hazajönni? - vakartam meg a tarkómat. Gemma és Niall Holmes Chapel-ben éltek, és fogalmam sincs arról, hogy a testvérem, hogyan vette rá a szőkét, hogy oda költözzenek.

- Azt mondta Niall, hogy már csak holnap tudnak hazavinni - hangjából hallatszott a szomorúság - Apa tényleg nincs baj?

- Na, jó - sóhajtottam - Mivel a neten már elég hamar fent lesz, és utánad Gemma-t fogom hívni, így elmondom most. De, kérlek, ne mondd el a keresztanyádnak. Menj tőle minél messzebbre - kértem, mire zavarodottan felnevetett - Szóval, huh, én is most tudtam meg, és 30 percen belül már orvosnál leszünk, de nagyon úgy néz ki, hogy testvéred lesz! - néhány másodpercig néma csend volt, már ellenőriztem, hogy vonalban van - e még, amikor éles sikítás hagyta el a száját.

- Komolyan, Apa?

***

Aurora a kezemet szorongatva ült a magánrendelő várójában, míg az előttünk lévőt vártuk, hogy kijöjjön. A lábam fel - le járt, évek óta nem voltam ilyen helyen. Pontosabban 8 éve, mielőtt Sally megszületett.

- Ugye bírni fogjuk? - fordult felém hirtelen - Nekem még soha nem volt gyerekem - rázta a fejét.

- Hé, Sally már a te lányod is - figyelmeztettem, de tudtam, hogy érti - Persze, hogy bírni fogjuk. És, biztos lehetsz benne, hogy anya az első három hónapra ide költözik, hogy segítsen. Különben is, Sally már szinte felnőtt. Mármint érted, hogy értem - nevetve bólogatott, majd szinte engem is magával rántva felpattant, hogy bemenjünk.

- Jó napot, Dr. Wilson vagyok - mutatkozott be az orvos. Alacsony volt, szőke hajú, és szemüveges. Kedvesen mosolygott ránk, én pedig hirtelen megkönnyebbültem, hogy Aurora női orvost választott - Á, Mr Styles, micsoda megtiszteltetés! - nézett rám - Ó, csak nem bevállal egy második gyereket? - nevetett saját magán.

- De, azt hiszem, igen - makogtam - Ő, a barátnőm, Aurora Moore - húztam magam mellé a lányt, és karoltam át a derekát, míg ő bemutatkozott az orvosnak.

- Hogy - hogy nem vette még el? - rikkantotta meglepetten, míg Aurora-t felsegítette a vizsgáló asztalra, s megkérte, hogy húzza fel a pólóját.

- Nem tartottam szükségesnek - vontam vállat zsebre dugott kézzel. A másikat barátnőm szorongatta már - már görcsösen.

- Jól van, jól van - sóhajtotta - Nézzük mi van itt! - nyomott zselét Aurora hasára, majd a kütyüt mozgatni kezdte ott. Pár percig néma csend volt, egészen addig, amíg szemöldökeit összeráncolva nem kezdett jobban kezdett koncentrálni - Hopp, hopp! - kiáltotta meglepetten. Felnagyította a képet, hogy mi is jobban lássuk. Valami volt benne. Valami más, mint amit Sally-nél láttam - Ketten vannak! - párszor még körzött a kütyüvel, hogy biztos legyen benne, tényleg igazat mondott -e - Igen, gratulálok! - mosolygott ránk - Kérnek képet? - kérdezte, de választ nem igazán kapott. Aurora a szája elé kapta a kezét, némán zokogott. Meg sem vártam, hogy letörölje a trutyit a hasáról, szorosan magamhoz húztam. Férfi léttemre, ma másodjára sírtam el magam.

- Köszönöm, annyira köszönöm! - suttogtam, míg elvettem a kezét, az arcáról, és csókokkal árasztottam el. Dr. Wilson megint feltette a kérdését, hogy kérünk -e képet. Némán, csupán egy bólintással válaszoltam. Aurora szemei félelmet tükröztek, amit nem értettem. Korábban bébiszitter volt, és több, mint 5 éve neveltük közösen Sally-t. Tökéletes anya lesz belőle. Már most az - Tudom, hogy félsz, de kérlek, ne tedd! Csodás vagy. Azért tanultál, hogy gyereket nevelhess, nem? Ez volt a munkád, tőled nem tudnak jobban gyerekekre vigyázni. Igen, Sally nem a vérszerinti lányod, de kit érdekel? Már az első perctől kezdve úgy bántál vele, mint a sajátoddal. Bevallom, talán ez volt az első, és legfontosabb dolog, amiért beléd szerettem. Nem kell félned, hogy nem bírnál az ikrekkel. Itt vagyok én is, mindig itt leszek. Nagyon jól tudod, hogy az életem árán is megvédelek bármitől, és bárkitől. Tudom, hogy ma már sokadjára mondom, de úgy érzem ez nem lehet elég. Elmondhatatlanul szeretlek, és már most imádom a két pocak lakót is, de kérlek, nagyon - nagyon szépen kérlek, hogy ne aggódj! - néztem rá könyörgően. Megrázta a fejét, karjait a nyakam köré tekerve rántott magához, és csókolt meg.

- Már megint a nyálas duma - suttogta, mire elnevettem magam. Kuncogva fúrta a fejét a nyakamba. Nem zavart, hogy az orvos mindezt végig nézi, a legkevésbé sem érdekelt.

- És, még mindig nem kérte meg a kezét?! - kiáltott fel, mire rákaptam a tekintetem. Széttárt karokkal meredt ránk. Viszont nem tudta leplezni, hogy mennyire meghatódott - Komolyan, térdeljen már le, és nyögje ki, vagy én teszem meg! - fonta keresztbe a karját, majd mindenki elnevette magát.



- De, még gyűrű sincs nálam! - tártam szét a karjaimat tehetetlenül - És nem így terveztem!

- T-te tervezted, hogy megkéred a kezem? - lepődött meg Aurora. Felé fordultam, és zavartan elmosolyodtam. Vele soha nem voltam az a magabiztos srác, akiről annyit pletykáltak.

- Amióta ismerlek - suttogtam. Összeszorítottam a szemeimet, mély levegőt vettem. Gyorsan átgondoltam a dolgokat - Tudod... - sóhajtottam, míg féltérdre ereszkedtem. Azt se tudtam, hogy mondjam - kibaszottul szeretlek! - nyögtem ki, mire felnevetett - Azt se tudom, mit mondjak, basszus! - nyekeregtem - Jó legyen, egyszerűen csak megkérdezem. Nincs nálam gyűrű, nem nézek úgy ki, mint egy kicseszett pingvin, és egy nőgyágyaszati rendelőben vagyunk, és még gyertyák sincsenek, nem mellesleg itt van az orvos, aki segíteni fog az ikreink megszületésében, de ha van tökéletes alkalom, akkor igaza van Dr. Wilson- nak, ez az! Aurora Rosalie Moore, hozzám jössz feleségül? - kezeim közé vettem az övéit, félve felnéztem rá. Mosolygott, talán úgy, mint még sosem.

- Végre nem voltál nyálas! - kacagott. Hitetlenül felnevettem, lehetetlen volt, hogy még most is csak ezen van fennakadva - Nem hiszem el, hogy még kérdés! Persze, hogy hozzád megyek! - nem törődve a hasán lévő zselével, megigazította a pólóját, majd a nyakamba vetette magát.


Nos, hiányoltátok, a gyűrűt, meg a közös gyereket. :DD
Tessék:")
Megjegyzem, hogy én ezt nem így terveztem, az eljegyzés még odébb lett volna, de annyira elkapott a hév. :DD 
Remélem tetszik, én kivételesen nagyon imádom!:)
Jó olvasást, hagyj nyomot magad után!:) 
xxx.Lacy 

21.rész - A ribanc visszatért

Aurora Moore

-Harry ne így pakolj! Hányszor elmondtam már?

-Most miért? Minden belefér!

-Igen. De a ruháid csak félig vannak összetűrve és még mást is szeretnék belerakni. 

-Jó akkor megcsinálom. -sóhajt és kiborítja a cuccait az ágyra. Felállok, odasétálok hozzá és átölelem hátulról. 

-Összepakoljak neked? Addig elintézhetnéd Sallyt. 

-Miért? Mi van vele?

-Csak mérges egy kicsit mert elmegyünk. 

-Rendben. -nyom puszit a homlokomra. Gyorsan parkolom össze minden holminkat. A repülő egy óra múlva indul így sietnünk kell. Kirakom a börőndjeinket a lépcső tetejére, majd Sally szobájába megyek. 

-Lassan indulnunk kell. 

-Oké. Sal, kérlek legyél jó, fogadj szót!

-Minden este beszélünk. Hiányozni fogsz! -ölelem magamhoz. 

-Te is nekem anyu! És te is apu! -megy át hozzá. Megvárjuk amíg Gemmáék ideérnek, aztán bepakolunk a kocsiba és elindulunk.

•••

Harry vállának döntve a fejem próbálok aludni de nem megy. A repülőút három óra és nem igazán bírok magammal. Nagyon szeretnék már odaérni és csak kettesben lenni Harryvel. Ezek a kis akcióink mindkettőnket hergelnek, de valamikor elszakad az a bizonyos cérna. Ezért is vettem a két repülőjegyet. Már egyikőnk sem nagyon bírta tartani magát. Sietős léptekkel megyek a recepciós lányhoz.

-Szia, foglalás Styles névre. 

-Egy pillanat. -mondja és a gépének monitorja felé fordul és gyorsan üti le a billentyűket. Harry ér mellém és helyezi a kezét a derekamra. 

-Maguké a 258-as szoba, legfelső emelet. -nyújt felém egy kulcsot, amit rögtön el is veszek. 

-Köszönjük. -indulok el a lift felé. 

-Hova sietsz bébi? -vigyorog Hazz, de a választ ő is nagyon jól tudja. 

-Szerintem ez nem kérdés. -csilingelő hang jelzi hogy felértünk, majd kinyílik előttünk az ajtó. Harry kezére kulcsolom az enyém és megkeressük a szobánkat. Miután körülnézünk, egy heves csók csattan el és az ágyban kötünk ki. 

•••

-Bébi ugye hoztál bikinit?

-Igen hoztam. 

-Vedd fel. Megyünk a tetőre. 

-Akkor sietek. -seperc alatt váltok ruhát.

-Ugye tudod, hogy mennyire szeretem ezt a szettet? -néz végig rajtam.

-Tudom, azért vettem fel. De Maci ugye csak mi leszünk ott?

-Igen, miért?

-Nézz rám. -mutatok a mellkasomra, amit Hazz nem is olyan rég elég szépen "elintézett". -Elég egyértelmű. 

-Jól áll. 

-Mindegy. Menjünk. -belemászok a ízbe és elengedem magam. Csak lebegek a víz felszínén. Jó érzés kicsit megszabadulni mindentől. Csobbanás jelzi mellettem, hogy Hazz megérkezett. Odaúszok hozzá, ő pedig magához von. 

-Annyira szeretem a tetkóidat. Nekem is kell egy!

-Tényleg szeretnél?

-Igen.

-Ha hazamegyünk elviszlek oké?

-Aha. Nézd milyen szépek a csillagok!

-Azok bébi.

-Olyan jó nézni őket. 

-Nem fázol? -kérdezi, nekem meg csak most tűnik fel hogy tényleg lehűlt a levegő és hideg van. 

-De. -mondom, így visszamegyünk a szobánkba. 

Lassan nyitom ki a szemeimet. Nem tudom hol vagyok. Megmozdítom a karjaimat mire csörgést hallok, ezért felemelem a fejem. Láncokon lógok. Rángatni kezdem a kezeim, de nem szabadulok, a bilincsek fogva tartanak és a bőrömbe vájnak. Nem tudom miért vagyok itt. A szürke szobában nincs más csak egy ajtó és egy koszos ablakon át szűrődik be egy kevés fény. A kilincs lenyomódik és egy kis alakot látok belépni. 

-Sally?

-Én vagyok. -jön közelebb és áll meg előttem. 

-Hol vagyunk? Hogy kerültem ide? Miért vagyok megbilincselve? -kérdezem, de félek hogy nem tudja a választ. 

-A pincében. Anya azt mondta, hogy azért rakta rád a bilincseket, mert hazudtál nekem. 

-Sally soha nem tettem ilyet! -mondom aztán leesik a teljes mondat. -Anya?

-Igen. Az anyukám. -az ajtó újra kinyílik és most Harper lép be egy babával. 

-Te?! Mit csináltál, hogy bedőljön neked? -kiáltok, de ő csak gúnyosan felnevet.

-Ugyan kérlek. Csak egy szavamba került. 

-Hogyan? Miért?

-Tudod drága -kezdi és egy hajtincsemet kezdi piszkálni mire idegesen elkapom a fejem. 

-Ne. Érj. Hozzám. 

-Csak előálltam egy remek ötlettel és hála a remek színészi képességeimnek már nem is kellett mást tennem. Az enyém volt. -simogatja Sallyt.

-Ha egyszer kiszabadulok innen megkeresem Harryt és visszajövök. De sok jóra ne számíts!

-Ahw szivi kérlek! Harry az én oldalamon áll. És nézd csak milyen gyönyörű kisfiunk van! -csak most nézem meg jobban. A szemei olyan zöldek mint Harryé és tényleg hihetetlenül aranyos. 

-Miért? -akad meg a gombóc a torkomban és könnyek szöknek a szemembe. 

-Mert Sally nem a tiéd. Sosem volt az. És nem is lesz. Harry szintén. Most pedig gyere Sally, mennünk kell. -tereli ki a picúrt. 

-Nem! -üvöltözök folyamatosan, de csak az ajtó csapódását hallom. Továbbra sem hagyom abba a kiáltozást és egyre jobban rángatom a végtagjaimat. 

Sikítva ülök fel az ágyban. 

-Bébi jól vagy? -találom magam szembe Harry aggódó tekintetével. Felzokogok és az ölébe kuporodok. 

-Csak egy álom volt. -csitít. 

-Na-nagyon rossz volt. 

-Elmondod? -bólintok, de még beletelik pár percbe amíg teljesen megnyugszom.

-Ő volt az... visszajött... elvett tőlem... téged és Sallyt -fúrom a fejem a nyakába. -És kikötözött. Meg... volt egy fiatok is. 

-Nem fog megtörténni. Ígérem. -csókol meg. -Én téged szeretlek.

-Tudom. Én is szeretlek.

-Próbálj visszaaludni. 

-Nem fog menni. Kimegyek pár percre az erkélyre. -takarom ki magam és indulok az ajtó felé. 

-Rendben, de nem maradj sokáig. Nem akarom hogy megfázz.

-Oké. -nyitom ki az üvegajtót és azonnal megcsap a hűvös levegő. Rákönyökölök a korlátra és egy régi dalt kezdek dúdolni. -The bitch came back... 

•••

Hiába mondta Harry hogy ne maradjak sokáig, egyszerűen képtelen voltam szabadulni az álmomtól és attól a gondolattól, hogy ez tényleg megtörténhet. Tudom hogy Harry szeret és nem tenné meg, de félek. Nem tudom miért vannak bennem kétségek, talán Sal miatt. Mert lehet hogy ő az igazi anyukájával szeretne lenni és nem velem. Csak bambulok, az agyam kattog, de nem tudok magammal mit kezdeni. Aludnék, de nem tudok. Kezet érzek a csípőmön, majd az állát támasztja meg a vállamon. 

-Azóta is itt vagy? 

-Igen. -sóhajtok és megfordulok a kezei között. -Nem tudtam visszamenni. 

-Remélem nem fáztál meg. Jobban vagy már?

-Igen, csak nagyon felkavart. 

-Megértem. Ami azzal a nővel kapcsolatos az sose jó. Nem vagy álmos?

-De igen. Mi lenne ha én aludnék te meg elmennél egy masszázsra? Utána meg ketten várostnézünk. 

-Benne vagyok. 

•••

Egy szökőkút szélén ülünk a lábunkat a vízbe lógatva. Harry telefonja csörögi kezd. Felveszi és kihangosítja.

-Szia Sal. Mizujs otthon?

-Szia apa! Képzeld Gem néniék Theot is elhozták! 

-Hű akkor most nagy a boldogság.

-Igen. Milyen Marokkó?

-Nagyon jó szívem. 

-Ugye hoztok nekem valamit?

-Persze hogy viszünk. 

-Hiányoztok. 

-Nekünk is te. Szia Sally örülünk hogy hívtál.

-Sziasztok! -szakad meg a vonal. 

-Sally és Theo... -kezdi Harry, de a szavába vágok. 

-Nyugi. Nem fog történni semmi. -adok puszit az arcára. -Különben is, Sal még csak 8 éves.


Halihó! El se hiszem, már 32.000 fölött járunk a megtekintésekben! Annyira jók vagytok :D várom a véleményeket. xLucus