6. rész - Nyálas ficsúr

Harry Styles 

Hetekkel később... 

Arra ébredek, hogy Sally az arcomat bökdösi, miközben azt hajtogatja, hogy "Apuci, apuci"
-Apuci, kelj már fel! - erőteljsebb hangon szól rám, mire kinyitom a szemeimet. Mivel háttal ül az ablaknak, így kilátásom van a koromfekete égboltra. Tehát még éjszaka van, szóval baj is van.
- Mi a baj, Hercegnő? Miért nem hagyod aput aludni? - morgom a párnába. Sally kicsit fészkelődik, a fülembe suttog, mintha attól félne, hogy valaki meghall minket.
- Aurora, már nagyon sok ideje sír. Meg-meg én arra keltem, hogy felkiabált - motyogja lebigyesztett ajkakkal, az én szemeim pedig újra kipattannak - Apuci, te vagy itt a hős, menj, mentsd meg! - tol egyet rajtam apró kezeivel, mikor felülök, hogy átmenjek a lányhoz.
- Hercegnő, próbálj meg aludni, jó? - kérdezem, mire bólint és visszabújik a takaró alá. Puszit nyomok a homlokára, majd sietve Aurora szobájába megyek. Mikor belépek, a lány az ágy szélén ül, az arcát tenyereibe temetve sír, sőt zokog. Hirtelen zavarban érzem magam, egyrészt, mert nem tudom mit is kéne csinálnom, másrészt, pedig csak egy trikó és egy bugyi fedi a testét. Felkaromat vakargatva sétálok elé, majd guggolok le, s teszem a tenyeremet a térdére, hogy felvonjam magamra a figyelmét. Rám néz, könnyes, vörös, puffadt szemekkel, nekem pedig megszakad a szívem, akárcsak mikor Sally-t látom sírni.
- Hé, mi a baj? - kérdezem, egy rakoncátlan tincset kisimítva az arcából.
- S-sajnálom, h-hogy felkeltettelek. N-nem akartam- motyogja halkan, lehajtott fejjel. Ujjaimat az álla alá téve emelem fel a fejét, hogy rám nézzen.
- Aurora, nem baj. Csak kérlek, mondd el, hogy mi bánt! - kérlelem halkan, miközben esetlenül magamhoz húzom egy ölelésre. Elég hülyén nézhetünk ki, így a földön ülve, de abban a pillanatban nem érdekel más, csak a karjaimban újra felzokogó lány. Nyugtatóan simogatom a hátát, talán negyedóra elteltével a sírása csillapodik, majd végleg abba marad.
- Menj vissza aludni, Harry! - utasít, de eszem ágában sincs ráhallgatni. Nem hagyhatom itt, mikor így össze van törve, fene tudja miért - Ma koncertezel, fáradt leszel.
- Nem, ma nincs koncert - motyogom - Megint kaptunk egy pár nap szünetet. Mondd el, mi a baj! - kérem halkan, mire felnéz rám. Ajkaiba harap, de mikor vér serken ki belőlük, abbahagyja, inkább mesélni kezd.
- R-rosszat álmodtam. A-a volt barátom, Nick megtalált, é-és ti épp koncerteztetek, Sally meg Lux-al volt, é-én meg egyedül. Megtámadott, m-meg akart e-erő...
- Nem kell kimondanod, értem - vágok közbe, nem akarom hallani, hogy vajon mi történhet még vele - Nyugodj meg! - simítom tenyeremet az arcára, ami már igen közel van az enyémhez - Én, mi megvédünk bármitől. Nem hagyjuk, hogy bajod essen - suttogom elveszve a szemeiben.
- Köszönöm, Harry - szavai közben tekintetem ajkaira vándorol. Akaratlanul hajolok közelebb hozzá, de a végső lépést ő teszi meg, mikor ajkait az enyémek ellen nyomja. Az arcát simogatva húzom, még közelebb magamhoz.

Ajkain érzem a vér fémes ízét, de ez nem tántorít el. A feneke alá nyúlva húzom az ölembe, de a csók megszakad, mikor mindkettőnk levegője elfogyik. Zihálva válik el tőlem, arcát a nyakamba fúrja. Hajába túrva emelem fel a fejét, hogy ismét rám nézzen - Aludjunk - nyomok egy utolsó, elhúzott puszit az ajkaira, majd az ágyra teszem. Készülnék otthagyni őt, hadd aludjon, de a kezem után nyúl, és visszahúz.
- Kérlek, ne hagyj itt.

Bólintok, és hang nélkül mászok be mellé az ágyba. Hátamat az ágy támlának döntöm, ő pedig szinte egyből az ölelésembe bújik, s arcát a mellkasomba fúrja. Érzem, ahogy újra megremeg, így óvatosan végig simítok a hátán és egy apró puszit nyomok a hajába. Dúdolni kezdek, ahogyan Sally-nek is szoktam, mikor rosszat álmodik, s bár nem alszik el a leghamarabb, de legalább megnyugszik. Pont úgy, ahogyan most Auroara is tette. Mikor már egyenletesre váltott a lélegzet vétele megnyugodtam, hogy végre sikerült elaludnia. Nem akartam itt hagyni, hiszen lehet, megint rosszat álmodik.
Barna haja szétterül a mellkasomon, apró tenyerét, pont a szívem fölött pihenteti, ami ennek hatására őrült tempóban dobog. Elbűvölve nézem, a könnyekkel díszített – de még így is – elképesztően gyönyörű arcát, és ahogy ránézek, valamiért elhiszem, hogy nekem is lehet még egyszer, teljes, boldog életem, a lányommal, és egy szerető feleséggel. Egyszer, talán.
**
Reggel, cirka másfél óra alvás után, óvatosan kikászálódom Aurora mellől, s a lányommal közös szobába sietek. Rablókat meghazudtoló módon osonok be és veszek ki nesztelenül a bőröndömből egy melegítő alsót, és egy felsőt.
Elhúzom az erkélyre vezető ajtót, majd kilépek a hideg levegőre, ami szinte egyből megcsapja az arcom. A sarokban lévő székre ülök, próbálom összeszedni a gondolataimat.
Már kétszer aludtam együtt Aurora-val, úgy, hogy nem feküdtünk le, és nem is barátnőm, csupán a lányom bébiszittere. Mindezek ellenére, ma – illetve tegnap – megcsókoltam.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem piszkosul. Mert annak ellenére, hogy érezni kehetett rajta a sós könnyek, és a vér fémes ízét, el kell mondanom, hogy ez volt a valaha elcsattant csókjaim közül a legjobb. Mert akármennyire volt sós, pont annyira volt édes, és mennyeien puha.
Én pedig úgy áradozok, akár egy kislány.
Tetszik nekem a lány, ez kétségen kívüli. Ó, de még mennyire tetszik! A hangja, a mosolya, a szemei, a nevetése, a kedvessége, a stílusa, ahogyan a lányommal bánik. Mindene, nem is beszélve a testéről. Jól tudom, Louis most azt kérdezné tőlem, hogy láttam- e már bikiniben? De, ez több szempontból is hatalmas hülyeség. Egyrészt, miért érdekli őt, hogy láttam-e már, másrészt pedig, min változtatna, ha láttam volna. Csodás teste van, és kész.
Mégsem merek lépni az ügy érdekében. Ügy?! Komolyan? Nincs itt semmi. Csak tetszik egy lány, aki nem mellesleg az alkalmazottam, nincs itt semmi más.
Különben is, nem vagyok tisztában Sally véleményével. Mert, mi van, ha ő nem szeretne új anyukát? Vagyis, egyáltalán nem szeretne még egy nőt az életében? Mert akármennyire is lehetnék szerelmes, de ha a lányomnak, az egyetlen kicsi lányomnak ez nem tetszene, rá sem néznék többet a nőkre. Nekem  Sally az egyetlen.
Na, meg persze az is ott van, hogy erről Aurora-nak mi a véleménye. Mert, mi van, ha csak a gyengesége miatt hagyta, hogy megcsókoljam, és egyáltalán nem is érez irántam semmit?
Mekkora tapló vagyok! Letámadtam, mikor ilyen gyenge volt, mikor egy pasi miatt sírt! Éljen, Harry Styles, ezt is remekül megcsináltad!
Arcomat a tenyerembe rejtem, ezzel próbálom tompítani a feltörő ordításom hangját. Annyira összezavranak a gondolataim, hogy az hihetetlen. Mikor elváltam Harper-től, megfogadtam, hogy soha nem fogok semmilyen érzelmet táplálni nő iránt, Sally-n és a családomon kívül. Hidegen hagytak a nők, egészen addig, amíg meg nem jelent Aurora, aki ezalatt a pár hét alatt szinte elvette az eszemet.

Heeeey!:) 
Jól tudom, tegnap azt mondtam,  hogy a héten már nem lesz több rész, de mivel hétfőn vizsgázom, kedden pedig osztálykirándulásra megyek, így gondoltam még ma megleplek titeket! 
Húha, már 22-en vagytok, ami elképesztő!❤ 
A rész, ismét rövid lett, de szerintem annál inkább többet mondó. A második fele mindenképp. 
Jó olvasást, és ne felejtsd el, kommentelni ér!:) 
Ui.: Szurkoljatok nekem a töri vizsgán!