5. rész - Kikészítés

Harry Styles

Harry Styles 

 Nem tudom, mi vezérelt, mikor magamhoz húztam és szorosan megöleltem. Karjaimat karcsú derekára simítottam, bőrétől csak nagy, lenge pólója választott el.
-Köszönöm – suttogom. Kéne, hogy többet mondjak neki, hiszen még mindig nem mondtam el, hogy miért bambultam el a koncert előtt. Óvatosan elhúzódik tőlem, majd megfordul, és jó éjszakát kívánva a szobája felé indul – Rora, várj! – szólok utána halkan, nehogy Sally felkeljen – M-még nem mondtam el, miért voltam olyan… - túrok zavartan a hajamba.
- Harry, nem kell, ha nem akarod. Semmi közöm hozzá – mosolyodik el halványan. Dacosan megrázom a fejem, mindenképp szeretném elmondani neki, hiszen nem tudhatom, mikor áll elő ezzel a kérdéssel Sally.
-Kérlek – sóhajtom – szeretném elmondani.
-Oh, ez esetben – motyogja - Hol szeretnéd elmondani? – kérdezi mosolyogva. Barna haja az arcába lóg, néha zavartan tűri a füle mögé, mogyorószínű szemeivel, óvatosan méreget – Menjünk a szobámba, jó? – szó nélkül bólogatok, az eszem már azon kattog, hogyan kezdek bele.
-Szóval – kezdem, mikor mindketten leülünk az ágyára, egymással szemben, törökülésben – Ugye nem rég meséltem neked, hogy mi is volt Sally anyjával? – nem mond semmit, csupán bólint, így folytatom – És azon gondolkoztam, mit mondok majd a kicsinek, ha kérdezgetni fog az anyjáról? Mármint, látja, hogy mások nem csak az apukájukkal mennek valahova. Vagy kinek ad majd anyák napi ajándékot? Vagy…vagy, ki készíti fel az élet nagy dolgaira? Mert én arra biztos nem leszek képes! – emelem magam elé a kezeimet, mire ő felnevet.
- Hé, nyugi – kuncog, és a térdemre teszi apró tenyerét – Addig még rengeteg idő van, hisz Sally még csak 3 éves múlt! Nyugodj meg, az élet nagy dolgai még odébb vannak – magyaráz mosolyogva, de az arca komolyra vált – Viszont, hogy hogyan mondod el neki ezt az egészet, hát… - gondolkozik el egy pillanatra – Semmi képpen ne hazudj neki, de olyan szavakat se használj, amik talán sérthetik a nőt, mert akármekkora ribanc, mert az, attól még a kicsi anyukája, és lehet rosszul esne neki, hogy ilyet mondasz rá. És,uh. Ezt nem akartam elmondani még egy ideig, de nálam már kérdezősködött – hajtja le a fejét – És, huh, nem tudtam mit mondani neki. Sajnálom, hogy nem mondtam el.
- Hé – nyúlok az álla alá, s úgy emelem fel a fejét, hogy rám nézzen – Nincs baj – mosolygok rá – De, mit kérdezett?
-Ugh, hát, hogy én akkor most az anyukája vagyok –e – hadarja gyorsan, szinte meg sem értem, mit mond, de mikor leesik, egyből pírba borul az arcom, hiszen el tudom képzelni, milyen kínos lehetett ez számára.
-Jesszusom – motyogom – Sajnálom, Rora! É-én elmagyarázom majd neki, ha legközelebb kérdezi, te jó ég, én tényleg nagyon sajnálom – magyarázok össze-vissza.
-Nincs baj, Harry – mosolyog rám kedvesen, és van valami a mosolyában, amitől elhiszem, hogy most én is csak egy átlagos apuka vagyok, aki egyedül próbálta nevelni a lányát – De, lehet egy kicsit indiszkrét kérdésem?
- Ugh, persze. Szeretném, ha mindent elmondanál nekem, és nem lennél szégyenlős, hiszen terveim szerint, rengeteg ideig fogunk együtt dolgozni, és örülnék, ha normális, sőt nagyon jó lenne a viszonyunk, nem csak Sally, de az én kedvemért is .
- Ennek igazán örülök – mosolyodik el halványan – Szóval, neked a válás óta volt más kapcsolatod?
-Nem, nem igazán. Persze voltak egy-két hetes baránőim, de őket soha nem mutattam be Sally-nek. Amíg kicsi volt és turnéztam anyu és a nővérem, Gemma vigyázott rá, így te vagy az első nő, aki úgy van vele, hogy nem családtag, mármint érted, izé nem a testvérem, vagy az anyám.
- Akkor ezért lehetett, hogy azt kérdezte. Mert engem hamar bemutattál neki, ráadásul mindig itt vagyok veletek.
- Lehetséges – vonok vállat, majd az órámra pillantok, és szörnyülködve látom, hogy mennyi már az idő – Ohh, sajnálom, hogy ennyi ideig raboltam a perceidet, már biztosan aludnál – kezdek el lemászni az ágyról, de ő csak megrázza a fejét.
-Nem, egyáltalán nem baj. Örülök, hogy beszélgettünk, azt hiszem egy kicsit jobban megismertelek – dönti oldalra a fejét, és úgy néz rám. Mosolyától megjelennek az apró gödröcskéi, amik hihetetlenül aranyossá teszik őt – És, különben is, én nem vagyok álmos, szívesen meghallgatlak, hogyha van még valami, de persze megértem, ha fáradt vagy, és aludni szeretnél. Holnap megint koncerteztek?
 Megrázom a fejem, és mivel én sem vagyok álmos, úgy döntök még maradok, hogy megismerhessem őt.
-Nem, most lesz két szabadnapunk – vigyorgok, miközben az ágytámlának dőlök, ahogyan Ő is teszi – De,én annyi mindent meséltem már. Most te jössz! Szinte semmit nem tudok rólad, csak annyit, hogy különlegesen jól bánsz Sally-vel.
 **
 Reggel arra kelek, hogy a szobába vezető ajtó halkan nyikorog. Ijedten kapom fel a fejemet a párnáról, hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. Az ajtónál Sally áll a kilincsbe kapaszkodva, míg másik kezében a majma, Maki úrfi lóg. Persze, a gyerekek minden játéknak nevet adnak. Mellettem is megmozdul egy test, egy percre megfeledkezem a lányomról, és csak a kócos hajú, álmos tekintetű Aurora-ra figyelek. Lustán, fáradtan pislog körbe a szobán, próbálja feldolgozni hol is lehet. Mikor a tekintete rám terelődik a szemei kikerekednek, az arca egyből pírba borul, nekem meg önelégült mosoly terül szét az arcomon, amiért ismét zavarba hoztam a lányt. Sally hangosan felsóhajt, mint mindig, mikor nem figyelek rá. Egyből rákapom a szemeimet, majd amilyen gyorsan csak tudok, kimászok az ágyból, és az ölembe kapom.
-Mi a helyzet, Hercegnőm? – kérdezem, hatalmas mosollyal az arcomon, ő pedig hangosan kuncog.
-Éhes vagyok – motyogja, és a nyakamba fúrja az arcát. Szavaira Aurora egyből kipattan az ágyból, és a fürdőbe siet, hogy mihamarabb felöltözzön. Egy perccel később teljesen felöltözve, kifésült hajjal, ront ki a fürdőből, és vágtat át a konyhába, de utána szólok.
-Rora, hagyd! Inkább segíts felöltözni a kicsinek – mondom, és átadom neki Sally-t, aki szinte egyből felháborodik a megnevezésen.
-Apuciiii, én nem is vagyok kicsi! – duzzog, mire Aurora felkuncog, és puszit nyom, arcára.
-Hát, persze, hogy nem – bólogat – Apu hülyeségeket beszél. Te már kész nagy lány vagy, Sally - néz rá mosolyogva, a lányom pedig nyelvet ölt rám.
-Ti ketten – mutatok rájuk nevetve – kikészítetek!


Ps: Egy rövidke résszel érkeztem, remélem elnyeri a tetszéseteket annyira, mint az előzőek. 
El sem tudom, illetve tudjuk mondani, mennyire hálásak vagyunk nektek, a megtekintésekért, a kommentekért, és a feliratkozókért. Köszönjük!:)
Kommentelni továbbra is ér! 
Xxx. Lacy.