2016. július 18., hétfő
2015. július 29., szerda
Epilógus - Mindennél jobban
Sally Styles
Idegesen toporogtam a tükör előtt, a bőrt is lerágva a frissen manikűrözött ujjaimról. Tekinetetemet végig vezettem a tükörképemen, szinte hihetetlen volt, amit ott láttam. Egy teljesen más ember állt velem szemben. Göndör, sötétszőke hajam, most szoros kontyba volt fogva a fejem tetején, csupán néhány kisebb tincs adott keretet az arcomnak. A sminkem egyszerű, de mégis nagyszerű volt, természetesen Louise nénikém jóvoltából. A fehér ruha derékból bővült ki teljesen, lábaimat több ezer réteg tüll fedte. Hitetlenkedve mértem végig magam, egymás után többször is, s nyílván folytattam volna eme tevékenységet, ha nem rontanak be hozzám, egyszerre minimum 15-en. Egyszerre, egymás szavába vágva kezdtek el hadarni, különböző - jelen esetnen, totálisan lényegtelen - dolgokról, pontosan addig a pontig, amíg drága anyám - aki elég rendesen kicsípte magát a mai napra - be nem sokkalt, s ki nem zavart mindenkit.
Fejével intett, hogy üljünk le a fehér kanapéra, így miután segített eligazítani a méretes ruhámat, már mellette, féloldalasan felé fordulva foglaltam helyet.
- Megértem, ha izgulsz - szólalt meg, kezei közé véve sajátjaimat - Én is ezt tettem, mikor apádhoz mentem hozzá. Imádtam, szerettem, sőt még mindig kislányos rajongást érzek iránta, a mérhetetlen szerelem mellett - megforgattam a szemeimet, mint mindig, amikor az apával való szerelméről mesélt -, de valahogy akkor is féltem. Nekem szinte alig volt kapcsolatom előtte, ő pedig már keresztülment egy váláson, azt hittem, sőt volt egy olyan momentumom, - kerek 5 perccel azelőtt, hogy az oltár elé állok- , hogy lelépek. De, mégsem tettem meg - mosolyodott el halványan - megembereltem magam, kinéztem a folyosóra, hogy lássam a pörgést, és csak meghallottam, hogy a szemben lévő szobában nevet. Akkor jöttem rá, hogy képtelen lennék élni nélküle. Alattunk, ha kinézel az ablakon - bökött a nyílászáró felé, s segítve a felállásban, oda sétáltunk, hogy kinézzünk rajta - éppen az oltárt látod, ahol már ott áll a vőlegényed - tekintetemet arra a pontra vezettem, amelyikről beszélt.
Ugyanolyan idegesnek nézett ki, mint amilyen én voltam pár perccel ezelőttig.
Egy perc alatt minimum hatvanszor túrt barna tincsei közé, ajkait már véresre harapta, de kitartóan ott állt, és várt, abban a röhejes pingvin cuccban.
- Csak nézz rá, Drew-re. Gondolkozz el. Le tudnád élni az életed, nélküle? - nemlegesen megráztam a fejemet, egyre nagyobb vágyat érzeve mostmár, hogy a felesége legyek, teljesen az övé - Sally, kicsim - újból megforgattam a szemeimet, ám ezúttal a kicsim szó miatt. Lassan 24 leszek, de még mindig kicsimnek hív - Tudom, hogy fura számodra, hogy az igazi anyád nincs itt - sóhajtotta, pont úgy, mint aki nagy dolgot készült mondani. Persze, hogy azt tette - De, szeretném, ha tudnád, hogy rám bármikor, bármilyen téren számíthatsz. Ha, kell most megszöktetlek innen Mexikóba, vagy ha szeretnéd, akkor fogom a kezed. Mert, bár nem én szültelek, tényleg te vagy az én első gyermekem.
- Anya - suttogtam, könnyes szemekkel, felfelé pislogva - Nekem te vagy az igazi anyukám. Nem az a nő, aki nem tudott eljönni életem legfontosabb napjára, aki még a diplomaosztómon sem volt ott. Te vagy az én egyetlen, és igazi, hamisíthatatlan anyukám. Rengeteg dolgot köszönhetek neked, és tudom, hogy még nagyon sokat fogok is. Szeretlek, és köszönöm, hogy vagy apának, hogy boldoggá teszed őt, mert nekem mindig is az apukám az egyik legfontosabb ember a világon. Tényleg, nagyon szeretlek, Anya - öleltem meg, amennyire a ruhámtól lehetett - Ne merészelj sírni, mert akkor én is sírok, és tönkre megy a sminkem! - morogtam az ölelésbe, de hamar elszakadt tőlem.
- Apád 2 percen belül itt lesz, hogy az oltárhoz vezessen. Szóval, most utoljára mondom ezt, hiszen nem sokára már Mrs. Writtwer leszel. Szeretlek, Sally Styles - nyomott egy óvatos csókot a homlokomra, majd egyedül hagyott.
Apa pontosan akkor érkezett, mikor azt anya mondta, hogy érkezni fog.
Szorosan magához húzott, s felkuncogtam, ahogy göndör tincsei a nyakamat csiklandozták.
- Biztos vagy benne? - szorította meg a kezemet, miközben az oltártól elválasztó ajtó előtt álltunk - Figyelj, még leléphetünk, bárhová elviszlek - magyarázta, az egészet halál komolyan gondolva.
- Nem kell, Apa. Szeretem őt, majdnem mindennél jobban - mosolyogtam fel rá, halványan.
- Remélem, hogy én vagyok az egyetlen, akinél senkit nem szeretsz jobban- nevetett, s csókot nyomott a homlokomra.
- Igen, mindennél jobban szeretlek, Apa.
✖✖✖✖
Csak neked Lajukám!❤
Az emberek egyre nagyobb létszámmal gyülekeztek London egyik legnagyobb szállodájának a kertjében. A Nap ragyogóan sütött, a napellenző ellenére is majdnem megvakítva a barna hajú vőlegényt, akit a menyasszonya titkon az ablakból figyelt.
Izgalom járta át a 24 éves lányt, Harry Styles legidősebb gyermekét. Sötétszőke loboncát, egy szoros kontyba rendezték a feje tetején, csak pár kisebb tincs keretezte az arcát, ami hihetetlenül hasonlított apjáéra. A fehér ruha kiemelte melleit, a derekánál gyöngyök díszítették, mielőtt kibővült volna, ezzel elfedve formás csípőjének látványát. Olyan volt, mint egy hercegnő, mégsem tudott megnyugodni.
Félt, hogy megunják egymást a vőlegényével, és túlontúl hamar lesz vége a házasságuknak.
Jobbnak látta volna, ha leléphet, de ezt megakadályozta a szobába csődülő női hadsereg, ami történetesen a barátnőit, és családtagjait jelentette. A hatalmas hangzavar most nem segített Sally-n, ezt észrevéve, nevelő anyja, akire az igaziként tekint, mindenkit kizavart a helyiségből, hogy beszélni tudjon a lánnyal.
Segített leülni neki, a fotelre, majd kezébe vette lánya kezeit, s halkan beszélni kezdett, mit is érzett, mielőtt hozzáment volna Harry-hez.
- Ha kell, meg sem állok veled Mexikóig - kuncogott, mire a vele szemben ülő Sally is halvány mosolyt erőltetett magára, ellepve izgalmát - De, most csak azt kérem, hogy még egyszer nézz ki az ablakon, nézz rá a férfira, akit szeretsz, és gondold végig. Le tudnád nélküle élni az életed? - apró csókot nyomott a lánya hajába, majd újra felkuncogva folytatta, ezúttal egy komolyabb témával - Tudom, hogy nem én vagyok az igazi anyád, nem is most szeretnék neked beszédet mondani, csak azt szeretném, hogy tudd; szeretlek Sally Styles - mondandója végén, meg sem várva a lány válaszát hátatfordított neki, hogy átadja helyét a férjének.
- Hé, várj - kapott utána Sally - Nem érdekel, hogy nem te szültél. Akkor is te neveltél fel, és olyan ajándékot adtál, amit soha nem tudok meghálálni neked. Boldoggá tetted azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek, apát - egy határozott mozdulattal magához vonta a megszeppent nőt, s addig ölelte, míg meg nem érkezett az apja, hogy oltárhoz vezesse.
A férfi gyors csókot lopott feleségétől, akivel már majdnem 21 éve van együtt. Szerelmes pillantásokkal méregették egymást, míg a háttérben álldogáló lányuk meg nem köszörülte a torkát. A nő lehajtott fejjel, pirultan hagyta magára apját és lányát.
- Gyönyörű vagy, életem - suttogta Harry, ahogy közelebb sétálva megfogta lánya kezeit. Megpörgette, hogy rendesen láthassa, s férfi létére könnyek gyűltek a szemébe - Olyan gyorsan felnőttél - suttogta magához szorítva legidősebb gyermekét - Még mindig emlékszem arra napra, mikor először a karjaimban tarthattalak. Akkor is gyönyörű voltál, de soha nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire az leszel - motyogta, s csókot nyomott kicsi kincse halántékára. Hagyta, hogy belé karoljon, s levezette egészen addig az ajtóig, ami elválasztotta őket az oltártól.
- Még leléphetünk - fordult kapkodva a lánya felé. A gyerek kuncogva megrázta a fejét, csókot nyomva apja arcára - Szeretlek, Sally.
- Én is, apa - sóhajtotta, szorosabban karolva belé - Mindennél jobban - gyűltek könnyek a szemébe, amit Harry azonnal le is törölt.
- Ne feledd, mindig is apád lánya maradsz.
✖✖✖✖✖
El sem hiszem, hogy idáig is eljutottunk. Soha, nem éreztem magam elég erősnek, hogy befejezzek bármit is. De, ennek most mégis vége, és még úgy-ahogy sikeresen is hagyom abba. Nem terveztem, és nem is tervezem, hogy az írással helyezkednék el, mert nem érzem magam elég jónak hozzá. Ezt pedig csak azok tudják, akiknek HATALMAS, ÓRIÁSI köszönetet szeretnék mondani.
Lucának, mert belekezdett ebbe a történetbe, holott neki nem is ez volt az elképzelése. Ő ügyvédes történetet akart...
Gáspár Laurának, akinek az epilógust is írtam, nem tudom elmondani, miért vagyok hálás neki, csak annyit, hogy nagyon szeretem, és köszönöm!
Fruzsinak, aki a csodás design-et kreálta, mindemellett a legjobb barátnőm, s talán legfőbb kritikusom.
És, tényleg, talán a LEGNAGYOBB köszönet, Gre-t illeti, ugyanis akármikor képes volt végig hallgatni a hisztimet, a nyavalygásomat, nem egyszer pofozott fel virtuálisan - legalábbis szerintem - és bíztatott, kihúzott a békafeneke alól.
Köszönet még nektek is, kedves olvasók!
Az igazat megvallva, nem ezt vártam a történettől. Mármint. Ezelőtt is voltak már blogjaim, de nyolcad ennyi sikerük sem volt, mint ennek!
Nem egyszer adott hatalmas löketet, ha ránéztem a számlálóra - mind az írásban, mind az edzéseken segített - és láttam, hogy mennyien olvastátok el a részeket, hányan iratkoztatok fel.
Úristen. Ennek most tényleg vége?
Tényleg.
Már nem lesz több rész Aurora szemszögéből.
Már nem kell többet gondolkoznom, mit is kezdjek Harry karakterével.
Már nem agyalok azon, hogy is kell viselkednie Sally-nek.
Már nem hozok újabb fejezetet az Apja Lányára.
Hiányozni fog, és talán nem is sírnék, ha nem a kedvenc dalom szólna éppen.
Huh,
KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖK, MINDENT!❤
xxx.Lacy.
Idegesen toporogtam a tükör előtt, a bőrt is lerágva a frissen manikűrözött ujjaimról. Tekinetetemet végig vezettem a tükörképemen, szinte hihetetlen volt, amit ott láttam. Egy teljesen más ember állt velem szemben. Göndör, sötétszőke hajam, most szoros kontyba volt fogva a fejem tetején, csupán néhány kisebb tincs adott keretet az arcomnak. A sminkem egyszerű, de mégis nagyszerű volt, természetesen Louise nénikém jóvoltából. A fehér ruha derékból bővült ki teljesen, lábaimat több ezer réteg tüll fedte. Hitetlenkedve mértem végig magam, egymás után többször is, s nyílván folytattam volna eme tevékenységet, ha nem rontanak be hozzám, egyszerre minimum 15-en. Egyszerre, egymás szavába vágva kezdtek el hadarni, különböző - jelen esetnen, totálisan lényegtelen - dolgokról, pontosan addig a pontig, amíg drága anyám - aki elég rendesen kicsípte magát a mai napra - be nem sokkalt, s ki nem zavart mindenkit.
Fejével intett, hogy üljünk le a fehér kanapéra, így miután segített eligazítani a méretes ruhámat, már mellette, féloldalasan felé fordulva foglaltam helyet.
- Megértem, ha izgulsz - szólalt meg, kezei közé véve sajátjaimat - Én is ezt tettem, mikor apádhoz mentem hozzá. Imádtam, szerettem, sőt még mindig kislányos rajongást érzek iránta, a mérhetetlen szerelem mellett - megforgattam a szemeimet, mint mindig, amikor az apával való szerelméről mesélt -, de valahogy akkor is féltem. Nekem szinte alig volt kapcsolatom előtte, ő pedig már keresztülment egy váláson, azt hittem, sőt volt egy olyan momentumom, - kerek 5 perccel azelőtt, hogy az oltár elé állok- , hogy lelépek. De, mégsem tettem meg - mosolyodott el halványan - megembereltem magam, kinéztem a folyosóra, hogy lássam a pörgést, és csak meghallottam, hogy a szemben lévő szobában nevet. Akkor jöttem rá, hogy képtelen lennék élni nélküle. Alattunk, ha kinézel az ablakon - bökött a nyílászáró felé, s segítve a felállásban, oda sétáltunk, hogy kinézzünk rajta - éppen az oltárt látod, ahol már ott áll a vőlegényed - tekintetemet arra a pontra vezettem, amelyikről beszélt.
Ugyanolyan idegesnek nézett ki, mint amilyen én voltam pár perccel ezelőttig.
Egy perc alatt minimum hatvanszor túrt barna tincsei közé, ajkait már véresre harapta, de kitartóan ott állt, és várt, abban a röhejes pingvin cuccban.
- Csak nézz rá, Drew-re. Gondolkozz el. Le tudnád élni az életed, nélküle? - nemlegesen megráztam a fejemet, egyre nagyobb vágyat érzeve mostmár, hogy a felesége legyek, teljesen az övé - Sally, kicsim - újból megforgattam a szemeimet, ám ezúttal a kicsim szó miatt. Lassan 24 leszek, de még mindig kicsimnek hív - Tudom, hogy fura számodra, hogy az igazi anyád nincs itt - sóhajtotta, pont úgy, mint aki nagy dolgot készült mondani. Persze, hogy azt tette - De, szeretném, ha tudnád, hogy rám bármikor, bármilyen téren számíthatsz. Ha, kell most megszöktetlek innen Mexikóba, vagy ha szeretnéd, akkor fogom a kezed. Mert, bár nem én szültelek, tényleg te vagy az én első gyermekem.
- Anya - suttogtam, könnyes szemekkel, felfelé pislogva - Nekem te vagy az igazi anyukám. Nem az a nő, aki nem tudott eljönni életem legfontosabb napjára, aki még a diplomaosztómon sem volt ott. Te vagy az én egyetlen, és igazi, hamisíthatatlan anyukám. Rengeteg dolgot köszönhetek neked, és tudom, hogy még nagyon sokat fogok is. Szeretlek, és köszönöm, hogy vagy apának, hogy boldoggá teszed őt, mert nekem mindig is az apukám az egyik legfontosabb ember a világon. Tényleg, nagyon szeretlek, Anya - öleltem meg, amennyire a ruhámtól lehetett - Ne merészelj sírni, mert akkor én is sírok, és tönkre megy a sminkem! - morogtam az ölelésbe, de hamar elszakadt tőlem.
- Apád 2 percen belül itt lesz, hogy az oltárhoz vezessen. Szóval, most utoljára mondom ezt, hiszen nem sokára már Mrs. Writtwer leszel. Szeretlek, Sally Styles - nyomott egy óvatos csókot a homlokomra, majd egyedül hagyott.
Apa pontosan akkor érkezett, mikor azt anya mondta, hogy érkezni fog.
Szorosan magához húzott, s felkuncogtam, ahogy göndör tincsei a nyakamat csiklandozták.
- Biztos vagy benne? - szorította meg a kezemet, miközben az oltártól elválasztó ajtó előtt álltunk - Figyelj, még leléphetünk, bárhová elviszlek - magyarázta, az egészet halál komolyan gondolva.
- Nem kell, Apa. Szeretem őt, majdnem mindennél jobban - mosolyogtam fel rá, halványan.
- Remélem, hogy én vagyok az egyetlen, akinél senkit nem szeretsz jobban- nevetett, s csókot nyomott a homlokomra.
- Igen, mindennél jobban szeretlek, Apa.
✖✖✖✖
Csak neked Lajukám!❤
Az emberek egyre nagyobb létszámmal gyülekeztek London egyik legnagyobb szállodájának a kertjében. A Nap ragyogóan sütött, a napellenző ellenére is majdnem megvakítva a barna hajú vőlegényt, akit a menyasszonya titkon az ablakból figyelt.
Izgalom járta át a 24 éves lányt, Harry Styles legidősebb gyermekét. Sötétszőke loboncát, egy szoros kontyba rendezték a feje tetején, csak pár kisebb tincs keretezte az arcát, ami hihetetlenül hasonlított apjáéra. A fehér ruha kiemelte melleit, a derekánál gyöngyök díszítették, mielőtt kibővült volna, ezzel elfedve formás csípőjének látványát. Olyan volt, mint egy hercegnő, mégsem tudott megnyugodni.
Félt, hogy megunják egymást a vőlegényével, és túlontúl hamar lesz vége a házasságuknak.
Jobbnak látta volna, ha leléphet, de ezt megakadályozta a szobába csődülő női hadsereg, ami történetesen a barátnőit, és családtagjait jelentette. A hatalmas hangzavar most nem segített Sally-n, ezt észrevéve, nevelő anyja, akire az igaziként tekint, mindenkit kizavart a helyiségből, hogy beszélni tudjon a lánnyal.
Segített leülni neki, a fotelre, majd kezébe vette lánya kezeit, s halkan beszélni kezdett, mit is érzett, mielőtt hozzáment volna Harry-hez.
- Ha kell, meg sem állok veled Mexikóig - kuncogott, mire a vele szemben ülő Sally is halvány mosolyt erőltetett magára, ellepve izgalmát - De, most csak azt kérem, hogy még egyszer nézz ki az ablakon, nézz rá a férfira, akit szeretsz, és gondold végig. Le tudnád nélküle élni az életed? - apró csókot nyomott a lánya hajába, majd újra felkuncogva folytatta, ezúttal egy komolyabb témával - Tudom, hogy nem én vagyok az igazi anyád, nem is most szeretnék neked beszédet mondani, csak azt szeretném, hogy tudd; szeretlek Sally Styles - mondandója végén, meg sem várva a lány válaszát hátatfordított neki, hogy átadja helyét a férjének.
- Hé, várj - kapott utána Sally - Nem érdekel, hogy nem te szültél. Akkor is te neveltél fel, és olyan ajándékot adtál, amit soha nem tudok meghálálni neked. Boldoggá tetted azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek, apát - egy határozott mozdulattal magához vonta a megszeppent nőt, s addig ölelte, míg meg nem érkezett az apja, hogy oltárhoz vezesse.
A férfi gyors csókot lopott feleségétől, akivel már majdnem 21 éve van együtt. Szerelmes pillantásokkal méregették egymást, míg a háttérben álldogáló lányuk meg nem köszörülte a torkát. A nő lehajtott fejjel, pirultan hagyta magára apját és lányát.
- Gyönyörű vagy, életem - suttogta Harry, ahogy közelebb sétálva megfogta lánya kezeit. Megpörgette, hogy rendesen láthassa, s férfi létére könnyek gyűltek a szemébe - Olyan gyorsan felnőttél - suttogta magához szorítva legidősebb gyermekét - Még mindig emlékszem arra napra, mikor először a karjaimban tarthattalak. Akkor is gyönyörű voltál, de soha nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire az leszel - motyogta, s csókot nyomott kicsi kincse halántékára. Hagyta, hogy belé karoljon, s levezette egészen addig az ajtóig, ami elválasztotta őket az oltártól.
- Még leléphetünk - fordult kapkodva a lánya felé. A gyerek kuncogva megrázta a fejét, csókot nyomva apja arcára - Szeretlek, Sally.
- Én is, apa - sóhajtotta, szorosabban karolva belé - Mindennél jobban - gyűltek könnyek a szemébe, amit Harry azonnal le is törölt.
- Ne feledd, mindig is apád lánya maradsz.
✖✖✖✖✖
El sem hiszem, hogy idáig is eljutottunk. Soha, nem éreztem magam elég erősnek, hogy befejezzek bármit is. De, ennek most mégis vége, és még úgy-ahogy sikeresen is hagyom abba. Nem terveztem, és nem is tervezem, hogy az írással helyezkednék el, mert nem érzem magam elég jónak hozzá. Ezt pedig csak azok tudják, akiknek HATALMAS, ÓRIÁSI köszönetet szeretnék mondani.
Lucának, mert belekezdett ebbe a történetbe, holott neki nem is ez volt az elképzelése. Ő ügyvédes történetet akart...
Gáspár Laurának, akinek az epilógust is írtam, nem tudom elmondani, miért vagyok hálás neki, csak annyit, hogy nagyon szeretem, és köszönöm!
Fruzsinak, aki a csodás design-et kreálta, mindemellett a legjobb barátnőm, s talán legfőbb kritikusom.
És, tényleg, talán a LEGNAGYOBB köszönet, Gre-t illeti, ugyanis akármikor képes volt végig hallgatni a hisztimet, a nyavalygásomat, nem egyszer pofozott fel virtuálisan - legalábbis szerintem - és bíztatott, kihúzott a békafeneke alól.
Köszönet még nektek is, kedves olvasók!
Az igazat megvallva, nem ezt vártam a történettől. Mármint. Ezelőtt is voltak már blogjaim, de nyolcad ennyi sikerük sem volt, mint ennek!
Nem egyszer adott hatalmas löketet, ha ránéztem a számlálóra - mind az írásban, mind az edzéseken segített - és láttam, hogy mennyien olvastátok el a részeket, hányan iratkoztatok fel.
Úristen. Ennek most tényleg vége?
Tényleg.
Már nem lesz több rész Aurora szemszögéből.
Már nem kell többet gondolkoznom, mit is kezdjek Harry karakterével.
Már nem agyalok azon, hogy is kell viselkednie Sally-nek.
Már nem hozok újabb fejezetet az Apja Lányára.
Hiányozni fog, és talán nem is sírnék, ha nem a kedvenc dalom szólna éppen.
Huh,
KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖK, MINDENT!❤
xxx.Lacy.
2015. július 28., kedd
35.rész - Mi, így együtt
| Aurora Moore |
Amióta Sally elment a ház kicsit felfordult. Azt hiszem Eaton és Blair azt hitték hogy ha a nővérük elmegy akkor nekik Hawaii és szabadság van. Ezért állnak most is előttem és a törött szekrény előtt. Sikerült egymás piszkálása közben feldönteniük Bibi könyves kisszekrényét, ami "szerencsésen" el is törött, de szerencsére egyiküknek sem esett baja.
-Okos vagy. És most menjünk le többiekhez. Tedd ezt félre és érezd jól magad. Mindjárt itt lesz Sally is.
Sziasztok! Tudom eddig nem igazán írtam a részeim végére semmit, de most ki nem hagynám. Ez az utolsó rész tőlem/tőlünk és már csak az epilógus van hátra. Nagyon szeretném megköszönni hogy olvastátok a blogot. hogy ennyien feliratkoztatok és több mint 70ezer megtekintésünk van. Nagyon szerettem írni ezt a blogot és fura hogy most vége. Szeretlek titeket <3 xLucus
34. rész - Minden búcsú nehéz
Harry Styles
Amióta beszélni tudnak - pontosabban értelmes mondatokkal dobálózni - az ikreknek be sem áll a szájuk. Nem vicc, még álmukban is beszélnek. Ami egyáltalán nem is lenne baj, ha velünk társalognának, vagy csak nem egymás idegeit zúznák széjjel.
Mikor hat évesek lettek, sűrgősen be kellett újítani nekik egy-egy saját szobát, hogy legalább olyankor ne veszekedjenek, mikor alszanak. Ez egészen addig jó tervnek bizonyult, míg meg nem kapták az első telefonjukat, így már üzeneten keresztül is zaklatták egymást.
Sally remekül szórakozott rajtuk, egészen odáig míg már őt is elkezdték piszkálni, így a mai napig, folyamatos testvér- háborúknak néztünk elébe.
- Hé, Apa - kiáltotta Sally az emeletről, én pedig csapot- papot hátra hagyva siettem a szobájába. Amint beléptem a birodalmába szomorúan vettem észre, hogy tényleg majdnem mindent összecsomagolt - Segítenél levinni a cuccokat? Eaton nem ér rá, éppen Blair-t zaklatja - forgatta meg a szemeit 11 éves testvéreire célozva - Anya meg a konyhában süt, hogy legyen mit ennem. Pedig kapok kaját - kuncogott, míg mindkét kezembe nyomott egy - egy nagyobb táskát. Felnyögtem a súlyuk miatt, már majdnem megkérdeztem mi van bennük, mikor rájöttem, hogy a lányom a könyveit is magával cipeli a kollégiumba.
- Ugye tudod, hogy csak azt szeretné, ha minden renben lenne veled? - kérdeztem vissza, ő pedig félrebiccentett fejjel halványan elmosolyodott. Lófarokba kötött, hosszú haja lelógott a bal vállánál, míg barna szemeivel szomorúan méregetett.
- Persze, hogy tudom Apa - sóhajtotta, és kidobva a kezeiből a táskákat, a nyakamba ugrott. A könyves táskák hangos puffanással értek földet, mikor szorosabban magamhoz húztam - Ugye 3 év nem sok idő? - kérdezte halkan - Annyira hiányozni fogsz, Apukám - motyogta és puszit nyomott az arcomra.
- Te is Kicsi Kincsem, de tudod, London nincs innen nagyon messze, csak szólsz, és már úton is vagyok érted - magyaráztam, míg elindultunk lefele, hogy bepakoljunk a kocsimba, és elvigyem őt az egyetemre.
- Jajj, olyan nehéz ez - sóhajtotta Aurora, körbe puszilgatva az arcát, alaposan megszorongatva őt - Sally, kicsikém, ha bármi baj van, csak szólj! - Persze, Anya - nevetett Sally zavartan, csókot lehelve az arcára. Miután Aurora elengedte Blair és Eaton magasugrásból vetteték rá magukat. Mindketten a derekánál ölelték magához, és egyszerre csiripelték neki, hogy mennyire hiányozni fog nekik, és minden nap beszélni akarnak vele.
Sally-nek csak ennyi kellett, a könnyek megeredtek a szemeiből, s leguggolva szorította magához a lehető legerősebben testvéreit.
- Hiányozni fogtok, ti lököttek - nyomott egy- egy puszit a fejük búbjára - Eaton kérlek ne készítsd ki Bibi-t, és ez fordítva se legyen így - nézett jelentőség teljesen a húgára és öccsére - Apáék már öregek, nem biztos, hogy bírnák a kiképzést.
- Megígérjük! - bólintottak tökéletesen egyszerre, ami tőlük teljesen megszokott volt. A nővérük halványan elmosolyodott, s egy újabb puszi után felállva megigazította a ruháját.
- Hát, akkor sziasztok! - intett a család többi tagjának, majd beülve a kocsiba magára csapta az ajtót.
- Na, majd jövök, kölykök! - nyomtam egy puszit a hajukba, majd Aurora-tól is elköszönve követtem a lányom példáját.
- Tényleg, rettenetesen hiányozni fogsz, Apa - törte meg az út eleje tartó csendet Sally - Soha nem voltam távol tőled két napnál többet, és most 3 évig távol fogok élni tőled.
- Oh, Sally - suttogtan meghatottan - Még megbőgeted itt öreg apádat - álltam félre, hogy egy újabb ölelésben részesítsen - Szeretlek, mindennél jobban. Hiszed vagy sem, de te vagy a legjobb dolog az életemben.
✖✖✖
Leplezhetetlenül könnyes, piros szemekkel léptem át a Cheshire-i lakás ajtaját.
A 11 éves ikreink szinte egyből a nyakamba ugrottak, s egymás szavába vágva faggattak a nővérük új lakhelyéről.
Szomorú mosollyal az arcomon, meséltem a kollégiumi élményemről, mikor megjelent a feleségem is beterelve minket a nappaliba. Eaton elterült a földön, hagyva, hogy göndör tincsei szétterüljenek a földön, míg mélykék szemeivel minket méregetett. Korához képest magasnak számított, majdnem egy fejjel nagyobb volt az ikertestvérénél.
Blair az ölembe huppant le, s most szívfájdítóan hasonlított Sally-re. Bár neki a szőkés helyett mogyoróbarna, göndör tincsek keretezték az arcát és a szemei ugyanolyan kékek voltak, mint Eaton-nak, az arcának formája, és személyisége megegyezett a nővéréével.
- Apa - pislogott fel rám, az ölemből.
- Mondd, Bibi - nyomtam egy csókot a hajába. Aurora és Eaton elmentek fodrászhoz.
- Miért piros a szemed? Mármint, miért sírtál? Rosszak voltunk Eaton-nal? - biggyesztette le kíváncsian ajkait.
- Nem, csak nagyon hiányzik Sally - mosolyogtam rá - Nagyon kevés időt volt eddig távol tőlem - magyaráztam neki.
- Ő is ott volt veled a turnékon?
- Igen, amint 3 éves lett, felfogadtam mellé az anyukádat, és jött velem - simogattam meg a haját. Sóhajtva bújt közelebb hozzám, pont, mint Sally ennyi idős korában - Tudod, nagyon hasonlítasz rá.
- Apa, mesélj nekem a turnékról! - kért ragyogó szemekkel - Vagyis arról, hogyan ismerkedtél meg Anyával! - szélesen elmosolyodtam, s bár nem előszőr kell neki elmesélni, mindig élvezettel teszem meg, hiszen életem legjobb időszaka volt.
- A nagymamád kereste meg őt, mikor eldöntöttem, hogy Sally elég idős ahhoz, hogy eljöjjön velem, de egyedül nem tudtam rá vigyázni, Lou néninek pedig bőven elég volt Lux. Amikor előszőr láttam, meg volt szeppenve, hogy öt vadidegen férfival kell együtt élnie, ki tudja meddig. Én pedig a legelején nem is voltam a legkedvesebb, ugyanis a nagyin és Gemma-n kívül nem bíztam meg más nőben. Egyik nap viszont azt vettem észre, hogy csak azon jár az eszem, milyen tökéletes teste van anyukádnak..
- Szóval kanos voltál - bólintott komolyan, mire tettetten felháborodtam.
- Honnan tudsz te ilyen szavakat, Blair Zoe Styles?
- Jajjj, Apa - sóhajtotta szemforgatva - Hallottam, amikor Sally és Theo beszélgettek valami filmről, na meg, hahó lassan 12 leszek, illendő ilyeneket tudnom.
- Nem engedem, hogy te is felnőjj! - kiáltottam fel, és a karjaimba kapva rohanni kezdtem vele, amit ő hangos kacajokkal díjazott.
- Apa, ne, Apa! - visította nevetve, a vállaimat csapkodva - Apa, tegyél le!
- Megígéred, hogy soha, de soha nem nősz fel? És mindig velem maradsz?
- Megígérem, Apa - kuncogott, tenyerét az arcomra simítva.
- Akkor megnyugodtam - sóhajtottam, letéve őt a földre. Pár pillanatig csendben bámultuk egymást, addig, amíg meg nem szólalt a telefonom. Előkaptam, hogy megnézzem, ki hív, és legnagyobb meglepetésemre, egyben örömömre, Sally neve villogott a kijelzőn - Sally, baj van? - kérdeztem egyből felvéve az aggódó apa szerepet.
- Nem, dehogy - kuncogott - Csak beszélni akartam veled. Hiányzol.
- Oh, kicsim, te is nekem - mosolyodtam el halványan - És, milyen a szobatársad?
- Apaaaa, én is beszélni akarok Sally-vel! - kiáltotta Blair, mire a nővére nevetve kérte, hogy hangosítsam ki - Saaaaally, hiányzol, mikor jössz már haza? - támadta le egyből.
- Jaj, Bibi, te is hiányzol! Képzeld el, a szobatársamat is Blair-nak hívják. Pont olyan aranyos, mint te.
- Hát, igen, a Blair-ek - dőlt hátra elégedett vigyorral.
Huha. Ez az utolsó általam írt rész, már csaj az epilógus van, amit tőlem olvashattok a közeljövőben.
Ajjjj, annyira nehéz, és bele sem merek gondolni, hogy búcsúzót is kell írni! :(
Jó olvasást, ha tetszett hagyj nyomot magad után. Jesszus, ezt is most írhattam egy rész után, utoljára :(
L-J-P,
Xxx. Lacy
 |
| Harry Styles |
Amióta beszélni tudnak - pontosabban értelmes mondatokkal dobálózni - az ikreknek be sem áll a szájuk. Nem vicc, még álmukban is beszélnek. Ami egyáltalán nem is lenne baj, ha velünk társalognának, vagy csak nem egymás idegeit zúznák széjjel.
Mikor hat évesek lettek, sűrgősen be kellett újítani nekik egy-egy saját szobát, hogy legalább olyankor ne veszekedjenek, mikor alszanak. Ez egészen addig jó tervnek bizonyult, míg meg nem kapták az első telefonjukat, így már üzeneten keresztül is zaklatták egymást.
Sally remekül szórakozott rajtuk, egészen odáig míg már őt is elkezdték piszkálni, így a mai napig, folyamatos testvér- háborúknak néztünk elébe.
- Hé, Apa - kiáltotta Sally az emeletről, én pedig csapot- papot hátra hagyva siettem a szobájába. Amint beléptem a birodalmába szomorúan vettem észre, hogy tényleg majdnem mindent összecsomagolt - Segítenél levinni a cuccokat? Eaton nem ér rá, éppen Blair-t zaklatja - forgatta meg a szemeit 11 éves testvéreire célozva - Anya meg a konyhában süt, hogy legyen mit ennem. Pedig kapok kaját - kuncogott, míg mindkét kezembe nyomott egy - egy nagyobb táskát. Felnyögtem a súlyuk miatt, már majdnem megkérdeztem mi van bennük, mikor rájöttem, hogy a lányom a könyveit is magával cipeli a kollégiumba.
- Ugye tudod, hogy csak azt szeretné, ha minden renben lenne veled? - kérdeztem vissza, ő pedig félrebiccentett fejjel halványan elmosolyodott. Lófarokba kötött, hosszú haja lelógott a bal vállánál, míg barna szemeivel szomorúan méregetett.
- Persze, hogy tudom Apa - sóhajtotta, és kidobva a kezeiből a táskákat, a nyakamba ugrott. A könyves táskák hangos puffanással értek földet, mikor szorosabban magamhoz húztam - Ugye 3 év nem sok idő? - kérdezte halkan - Annyira hiányozni fogsz, Apukám - motyogta és puszit nyomott az arcomra.
- Te is Kicsi Kincsem, de tudod, London nincs innen nagyon messze, csak szólsz, és már úton is vagyok érted - magyaráztam, míg elindultunk lefele, hogy bepakoljunk a kocsimba, és elvigyem őt az egyetemre.
- Jajj, olyan nehéz ez - sóhajtotta Aurora, körbe puszilgatva az arcát, alaposan megszorongatva őt - Sally, kicsikém, ha bármi baj van, csak szólj! - Persze, Anya - nevetett Sally zavartan, csókot lehelve az arcára. Miután Aurora elengedte Blair és Eaton magasugrásból vetteték rá magukat. Mindketten a derekánál ölelték magához, és egyszerre csiripelték neki, hogy mennyire hiányozni fog nekik, és minden nap beszélni akarnak vele.
Sally-nek csak ennyi kellett, a könnyek megeredtek a szemeiből, s leguggolva szorította magához a lehető legerősebben testvéreit.
- Hiányozni fogtok, ti lököttek - nyomott egy- egy puszit a fejük búbjára - Eaton kérlek ne készítsd ki Bibi-t, és ez fordítva se legyen így - nézett jelentőség teljesen a húgára és öccsére - Apáék már öregek, nem biztos, hogy bírnák a kiképzést.
- Megígérjük! - bólintottak tökéletesen egyszerre, ami tőlük teljesen megszokott volt. A nővérük halványan elmosolyodott, s egy újabb puszi után felállva megigazította a ruháját.
- Hát, akkor sziasztok! - intett a család többi tagjának, majd beülve a kocsiba magára csapta az ajtót.
- Na, majd jövök, kölykök! - nyomtam egy puszit a hajukba, majd Aurora-tól is elköszönve követtem a lányom példáját.
- Tényleg, rettenetesen hiányozni fogsz, Apa - törte meg az út eleje tartó csendet Sally - Soha nem voltam távol tőled két napnál többet, és most 3 évig távol fogok élni tőled.
- Oh, Sally - suttogtan meghatottan - Még megbőgeted itt öreg apádat - álltam félre, hogy egy újabb ölelésben részesítsen - Szeretlek, mindennél jobban. Hiszed vagy sem, de te vagy a legjobb dolog az életemben.
✖✖✖
Leplezhetetlenül könnyes, piros szemekkel léptem át a Cheshire-i lakás ajtaját.
A 11 éves ikreink szinte egyből a nyakamba ugrottak, s egymás szavába vágva faggattak a nővérük új lakhelyéről.
Szomorú mosollyal az arcomon, meséltem a kollégiumi élményemről, mikor megjelent a feleségem is beterelve minket a nappaliba. Eaton elterült a földön, hagyva, hogy göndör tincsei szétterüljenek a földön, míg mélykék szemeivel minket méregetett. Korához képest magasnak számított, majdnem egy fejjel nagyobb volt az ikertestvérénél.
Blair az ölembe huppant le, s most szívfájdítóan hasonlított Sally-re. Bár neki a szőkés helyett mogyoróbarna, göndör tincsek keretezték az arcát és a szemei ugyanolyan kékek voltak, mint Eaton-nak, az arcának formája, és személyisége megegyezett a nővéréével.
- Apa - pislogott fel rám, az ölemből.
- Mondd, Bibi - nyomtam egy csókot a hajába. Aurora és Eaton elmentek fodrászhoz.
- Miért piros a szemed? Mármint, miért sírtál? Rosszak voltunk Eaton-nal? - biggyesztette le kíváncsian ajkait.
- Nem, csak nagyon hiányzik Sally - mosolyogtam rá - Nagyon kevés időt volt eddig távol tőlem - magyaráztam neki.
- Ő is ott volt veled a turnékon?
- Igen, amint 3 éves lett, felfogadtam mellé az anyukádat, és jött velem - simogattam meg a haját. Sóhajtva bújt közelebb hozzám, pont, mint Sally ennyi idős korában - Tudod, nagyon hasonlítasz rá.
- Apa, mesélj nekem a turnékról! - kért ragyogó szemekkel - Vagyis arról, hogyan ismerkedtél meg Anyával! - szélesen elmosolyodtam, s bár nem előszőr kell neki elmesélni, mindig élvezettel teszem meg, hiszen életem legjobb időszaka volt.
- A nagymamád kereste meg őt, mikor eldöntöttem, hogy Sally elég idős ahhoz, hogy eljöjjön velem, de egyedül nem tudtam rá vigyázni, Lou néninek pedig bőven elég volt Lux. Amikor előszőr láttam, meg volt szeppenve, hogy öt vadidegen férfival kell együtt élnie, ki tudja meddig. Én pedig a legelején nem is voltam a legkedvesebb, ugyanis a nagyin és Gemma-n kívül nem bíztam meg más nőben. Egyik nap viszont azt vettem észre, hogy csak azon jár az eszem, milyen tökéletes teste van anyukádnak..
- Szóval kanos voltál - bólintott komolyan, mire tettetten felháborodtam.
- Honnan tudsz te ilyen szavakat, Blair Zoe Styles?
- Jajjj, Apa - sóhajtotta szemforgatva - Hallottam, amikor Sally és Theo beszélgettek valami filmről, na meg, hahó lassan 12 leszek, illendő ilyeneket tudnom.
- Nem engedem, hogy te is felnőjj! - kiáltottam fel, és a karjaimba kapva rohanni kezdtem vele, amit ő hangos kacajokkal díjazott.
- Apa, ne, Apa! - visította nevetve, a vállaimat csapkodva - Apa, tegyél le!
- Megígéred, hogy soha, de soha nem nősz fel? És mindig velem maradsz?
- Megígérem, Apa - kuncogott, tenyerét az arcomra simítva.
- Akkor megnyugodtam - sóhajtottam, letéve őt a földre. Pár pillanatig csendben bámultuk egymást, addig, amíg meg nem szólalt a telefonom. Előkaptam, hogy megnézzem, ki hív, és legnagyobb meglepetésemre, egyben örömömre, Sally neve villogott a kijelzőn - Sally, baj van? - kérdeztem egyből felvéve az aggódó apa szerepet.
- Nem, dehogy - kuncogott - Csak beszélni akartam veled. Hiányzol.
- Oh, kicsim, te is nekem - mosolyodtam el halványan - És, milyen a szobatársad?
- Apaaaa, én is beszélni akarok Sally-vel! - kiáltotta Blair, mire a nővére nevetve kérte, hogy hangosítsam ki - Saaaaally, hiányzol, mikor jössz már haza? - támadta le egyből.
- Jaj, Bibi, te is hiányzol! Képzeld el, a szobatársamat is Blair-nak hívják. Pont olyan aranyos, mint te.
- Hát, igen, a Blair-ek - dőlt hátra elégedett vigyorral.
Huha. Ez az utolsó általam írt rész, már csaj az epilógus van, amit tőlem olvashattok a közeljövőben.
Ajjjj, annyira nehéz, és bele sem merek gondolni, hogy búcsúzót is kell írni! :(
Jó olvasást, ha tetszett hagyj nyomot magad után. Jesszus, ezt is most írhattam egy rész után, utoljára :(
L-J-P,
Xxx. Lacy
2015. július 27., hétfő
33.rész - Hihetetlen vagy
| Aurora Moore |
Megetetem a két picúromat, akiket nagy bánatomra nem tarthatok sokáig a karjaim között mert még meg kell vizsgálniuk őket az orvosoknak. Utána szólok a nővérnek hogy küldje be Harryt. Már azzal is eléggé felidegesített, hogy szoptatáshoz nem engedte be. Nyílik az ajtó és először Sallyt pillantom meg. Odarohan az ágyamhoz és felmászik mellém.
-Bírom hát. -bújok hozzá.
2015. július 21., kedd
32. rész - Maga szerint ki csinálta azt a kisfiút?
 |
| Harry Styles |
Fáradtan rogytunk le az ágyunkba, miután hazaértünk az esküvőről. Aurora, könnyebb ruhájaban dőlt el az ágyon, fejét a combjaimra hajtva, lábait, a lehetőségekhez képest maga alá gyűrte. Álmosan pislogott felnézve rám, mire halványan elmosolyodta, s végig simítottam az arcán.
Annyira hihetetlen volt, hogy ő már teljesen az enyém, senki másé. Élete végéig mellettem marad, minden reggel mellettem kel fel, csak mellém fekszik be, csak rám vár majd a reptéren, amikor visszatérek egy turnéról.
Csak néztem a fáradt, mégis gyönyörűen ragyogó arcát, s tudtam, hogy ennél már csak akkor lehetek boldogabb, ha már az ikrek is velünk lesznek.
- Köszönöm, bébi - suttogtam lehajolva hozzá, s csókot nyomtam ajkaira. Kérdőn felvonta a szemöldökét, ereje már nem volt megszólalni - Mindent. Felnevelted velem Sally-t, szerettél, szeretsz, hozzám jöttél, megszülöd az ikreket, egyszerűen csak köszönöm, szeretlek - nyomtam még egy csókot a homlokára, mielőtt rendesen lefektettem volna.
✖✖✖
3 hónappal később
Nagy nehézségek árán, de rávettem Aurora-t, hogy az ágyban maradjon addig, amíg a kicsik meg nem születnek, és most mindent én csinalok a lakás körül.
Feleségemnél bármelyik percben beindulhat a szülés, így Sally-t az ikrek érkezéséig anyáékhoz költöztettük.
Lassan, ráérősen cammogtam el a szobánkig, hogy megnézzem, hogy van Aurora, mielőtt elkezdenék pakolni az ikrek szobájába.
A lány az ágyon ült, hátát a támlának dötnve, tenyerét a hasához szorítva.
Ijedten rohantam oda hozzá, s vettem kezeim közé kipirult arcát.
- Bébi, hé, minden oké? - kérdeztem kétségbe esve, mikor görcsbe rándult a teste.
- I-igen. Azt hiszem, m- megindult a szülés - lihegte. Összeszorította a szemeit, majd egy újabbat nyögött, mikor újabb fájásai voltak.
- O-oké, akkor ugye összeszedted a cuccaidat? - egyenesedtem fel és keresni kezdtem a táskája után. Bólintott, és az ágy végébe mutatott, én pedig egyből felkaptam azt - Maradj itt, egy pillanat és visszajövök! - rohantam ki a szobából, hogy berakjam a cuccot a kocsiba, hogy utána akadályok nélkül segíthessek neki a beülésben.
Fejvesztve, folyamatosan a hajamat túrva tettem meg a távolságot a garázs és a háló között. Remegő kezekkel nyúltam felé, segítve a fellását. Lassan, teljesen rám támaszkodva kezdett sétálni a kocsiig, míg mélyeket lélegezve magát nyugtatta. Amint az autóban ült, átkocogtam a másik oldalra, s bepattanva gázt adtam.
Előkaptam a telefonomat, hogy értesítsem a szüleimet, miszerint nemsokára megérkeznek a legkisebb unokák. Annyira remegett a kezem, hogy sehogy sem tudtam megírni nekik az üzenetet, így kénytelen voltam felhívni anyát.
- Baj van, fiam? - kérdezte köszönés nélkül, aggodalommal teli hangon.
- N-nem - a kezemmel együtt a hangom is remegett, a szívem pedig hihetetlen tempóban dobogott, s csak az járt a fejemben, hogy tényleg minden oké legyen - Ú-úton vagyunk a kórházba. Megindult a szülés - anya felkiáltott, mellőle még hallatszottak a lányom izgatott sikolyai - Majd hívlak, h-ha megszülettek. Addig felhívnád a többieket? Mi megérkeztünk.
✖✖✖
Miután kiküldtek a szobából, hogy Aurora-t átvigyék egy másikba, s megfürdessék, kiültem a folyosóra várva a lányomra, a szüleimre és a barátaimra. Nem sokáig láttam a kicsiket, épphogy két pillantást vethettem rájuk, de el kellett vinni őket megmosni.
- Apa - Sally hangjára kaptam fel a fejemet. A lányom a folyosó végéről futott felém. Felpattantam és kitártam a karjaimat várva, hogy az ölembe bújjon. Nyakánál öleltem magamhoz, millió puszit szórtam a hajába - Mindenki jól van? - némán, letörölhetetlen vigyorral bólintottam - Milyenek?
- Gyönyörűek - suttogtam kábultan, magam elé meredve - Nem sokáig láttam őket. De, azt hiszem a folyosó másik végén vannak a többi újszülöttel.
- Akkor te mit keresel még itt, kistestvérem? - érkezett meg Gemma is, aki szinte a szuszt is kiszorította belőlem - Jajj, ez majdnem olyan, mint 8 éve volt - sóhajtotta, ahogyan Sally-re nézett. Elmosolyodva bólintottam, hiszen azt a napot is a legszebbek közé sorolhattam, mikor először láthattam, a most előttem álló, kezemet rángató szőkésbarna hajú, szeleburdi tündért. Újra magamhoz szorítottam a Sally-t, aki először értetlenül állt a dolgok előtt, de utána nagyot sóhajtva, a pólómba markolva visszaölelt.
- Szeretlek, kicsi kincsem - motyogtam a hajába, s újra csókot nyomtam a homlokára - Annyira örülök, hogy te vagy nekem!
- Én is nagyon- nagyon szeretleik, Apa! - kuncogott fel, s fejét jobban a vállamba fúrta, mielőtt átadta a helyét anyának, aki szinte zokogva szorongatott meg.
- Annyira büszke vagyok rád, fiam - suttogta - Jobbat nem is kívánhatnék.
- Köszönöm, Anya - mosolyodtam el halványan, s miután Robin is gratulált, elindultunk a szobához, ahol üvegen keresztül láthathjuk a kicsiket.
Lefékezve az üveg előtt, egyből a fiamat és a lányomat kezdtem el keresni.
- Apa, ők azok? - mutatott Sally két egymás mellett álló tolható ágyra. Az elejükön a Blair Zoe Styles és az Eaton Cole Styles nevek szerepeltek, én pedig hatalmasat bólintottam - Istenem, de édesek! - motyogta Sally maga elé, tenyerét az üvegre nyomva. Kábán vigyorogva figyeltem újra a kicsikre, egyenként alaposan végig mérve őket.
Blair-nak sötét barna, apró baba haja volt, kisebb göndör tincsekben. Szemeit békésen lehunyta, ajkain alig látható, apró mosoly pihent. Kis testét egy rózsaszín rugdalózóba bújtatták, lábait felhúzta a mellkasához, kezei a feje két oldalán pihentek.
Nyugodt lányommal ellentétben a kisfiam hangja zavarta meg a nyugodt csendet. Szemeit szintén összeszorítva, hangosan sírt, megmutatva fogatlan száját. Ő a nővéréhez hasonló, kék ruhában volt.
Hamarosan érkezett mellé egy fiatal nővér, aki halvány mosollyal csitítani kezdte a fiamat, egészen addig, amíg ki nem érkeztek a folyosóra.
Sally és én versenyt futottunk hozzájuk, hogy kicsit közelebbről is megcsodálhassuk Eaton-t, aki már csak halkan tátogott, akár egy hal.
- Szabad lenne, esetleg megfognom? - kérdeztem a lányt, előre nyújtva a kezeimet, készen, hogy a karjaimban tarthassam a babát.
- Sajnálom, Mr. Styles, de a mai napon biztosan nem lehet még közelebbről látni őket, holnap is csak magának és az anyukánk - húzta el a száját, mire csalódottan felsóhajtottam, s leeresztettem magam mellé a kezemeimet, amit Sally el is kapott, így belém kapaszkodva hajtogatta, hogy látta Eaton-t.
- Akkor a feleségemet láthatnám?
- Persze, csak várja meg, amíg szoptat. - Miért nem mehetek be addig? - kérdeztem vissza türelmetelnül, folyamatosan mellette haladva, addig amíg el nem értük Aurora szobáját.
- Na, de Mr. Styles! - háborodott fel kérdésemen, mire csak a fejemet ráztam.
- Maga szerint, ki csinálta azt a kisfiút? - vontam fel a szemöldökömet, míg komoly tekintettel meredtem rá, megjegyzésemmel utalva arra, hogy semmi szükség nincs a szégyenlősködésre.
Válaszul csak megforgatta a szemeit, majd az orrom előtt behúzva az ajtót, eltűnt a szobában.
Hali-és-hó!:)
Íme, itt a 32. rész! Ezután már csak 3 rész és az epilógus van hátra!:(
Véleményeteket továbbra is várom, ezzel a rövid résszel kapcsolatban.
Xxx. Lacy.
2015. július 20., hétfő
31.rész - Sötét éjszaka
 |
| Aurora Moore |
-Harry Styles feleségül kívánja venni... -tovább nem is hallom csak Harry egyértelmű igenje jut el az agyamig.
-Aurora Rosalie Moore...
-Ne folytassa. Igen. -vágok a szavába, mire Harry arcán csak egy nagy mosoly terül szét.
-Megcsókolhatja a menyasszonyt. -azonnal magához ránt és az ajkai már az enyémen vannak. Hevesen csókol én pedig ugyanúgy vissza. Hiányzott már, hiszen ezt az egy hetet külön töltöttük és amikor még is együtt lehettünk, akkor is csak pár percig. A hangzavar ami kialakult körülöttünk csak akkor tűnik fel amikor el válik tőlem. Sally mászik ki az első sorból és siet oda hozzánk. Megölel mindkettőnket, majd elindulunk kifelé. A templom előtt már vár ránk pár barát és odajönnek gratulálni. Nagy tömeg gyűlik körénk ahogy mindenki elhagyja a templomot és minket céloz meg. Ezen kívül az idő is borzasztóan meleg én meg lassan kezdem rosszul viselni. Érzem hogy a bőröm szinte forr. Tűröm ameddig lehet, aztán Harry karjába kapaszkodok.
-Maci, menjünk árnyékba. Nagyon meleg van.
-Baj van? -teszi a kezét az arcomra. -Forró vagy.
-Tudom.
-Gyere. -átkarol és elindul egy pad felé ami szerencsére árnyékban van. Leültet rá és így fogadjuk a többi gratulációt. Utolsónak maradnak a szüleink. Apám persze intéz pár jó szót Harryhez.
-Apa hagyd. 30 éves, tudja mi a dolga.
-Tudom.
-Ne vedd komolyan, te is tudod semmit nem szúrsz el. -súgom Hazz fülébe.
-Persze. Na de elfogytak az emberek. Menjünk kajálni, mert éhen halok.
-Mióta nEem ettél?
-Reggel óta. De az sem volt sok.
-Én is éhes vagyok, bár anyukád etetett velem kisebb dolgokat, mert magamtól nem ettem volna. De előbb még táncolnunk kell egyet.
-Francba, tényleg.
-Inkább együnk. Az jobb.
-Szóval a kaja jobb mint én?
-A kajához nem megyek feleségül. Különben is. Már foglalt vagyok. -nyomok puszit az arcára.
-Egy hét után ugye nem hiszed hogy ennyivel megelégszem?
-Reméltem. -szokásomhoz híven megint a hajában turkálok, ő pedig az egyik kezét a csípőmre a másikat az arcomra helyezi. Amikor levegő hiányában elválunk észre veszem a sebesen felénk tartó Lout és Zaynt.
-Ne álljatok meg smárolni, tudom szép az élet meg minden, de rajtatok kívül már mindenki ott van!
-Megyünk.
-Ror gyere már!
-Louis majd akkor próbálj sietni ha gyereket vársz és egy tonnás ruhában vagy! Nem örülnél neki hidd el.
-Jó, bocs. -mondja miközben mellém lép majd felkap és velem kezd rohanni.
-HARRY!! -sikítom.
-Itt vagyok nyugi! -kiált de csak sietős léptekkel jön Zayn mellett és egyre csak távolodik az alakjuk. Beérünk a terembe így Lou végre lerak. Az emberek egy kört alkotva várnak, a zene halkan szól. Besétálok középre és várok amíg Hazz oda nem ér hozzám. A nyakát átölelem ő pedig a derekam és így kezdünk lassan mozogni. Homlokát az enyémnek dönti. Fura érzés fog el és érzem ahogy az egyik babám rúg egyet. Fáj de hamar elmúlik. Megfogom Harry kezét és felhúzom addig a pontig ahol az előbb éreztem a mozgást. Nem kell sok idő és megismétlődik, újra érzem a rúgást. Harry szemei felcsillanak.
-Rúgott.
-Az első. Illetve már a második.
-Ezt Sallynek is meg kell mutatni. -mondja majd int Salnek, ő pedig egy pillanat alatt mellettünk terem. -Rakd ide a kezed. -emeli fel a kezét és együtt fogják a hasam. Most nem érkezik rögtön, de nem marad el és amikor megérzi Sal könnyes szemekkel néz rám. Hozzám bújik és érzem, hogy sírni kezd.
-Sal miért sírsz?
-Csak... nagyon várom már őket.
-Azt elhiszem. -szorítom magamhoz, majd vele együtt Harryhez bújok. Véget ér a szám és leülünk a főasztalhoz. Elkezdik felszolgálni az ételt mi pedig Harryvel azonnal nekilátunk. Elpusztítok egy hatalmas adagot, talán akkorát amekkorát Niall szokott. Elfogy az utolsó falat is, így hátradőlök a széken és a pocimat kezdem simogatni.
-Jó sokat ettél dagim.
-Ahamm... tudod még két hasat kell megtömnöm a sajátomon kívül.
-Tudom. Kérsz inni? -nyújt felém egy poharat.
-Persze. -veszem el és egyből ki is iszom. -És most megyek és átöltözök.
-Azt nem később kéne?
-De igen. De már nem bírok megmaradni ebben a ruhában. Imádom meg minden de most már nagyon szeretném levenni. Kényelmetlen.
-Rendben bébi.
-Sally!
-Igen anya?
-Szeretnéd levenni a ruhádat? Mert én most leveszem az enyém, úgy hogy ha akarsz jöhetsz.
-Jövök! -száll le a székről, majd én is felállok. -Apa! Utána táncolsz velem?
-Mindenképp Sal. -az öltözködés nem tart sokáig, így hamar visszaérünk és Sally Harryvel táncolni indul. Én apámmal táncolok, de a tekintetem végig Harryéken marad. Nem tudok elszakadni a látványtól. Olyan édesek. Sal a legjobb kislány akivel valaha is találkoztam. És azt kívánom, bárcsak a vér szerinti lányom lenne. Bár úgy tekintek rá. Nem hittem hogy amikor felszállok arra a repülőgépre abból ez lesz. De egy rossz szavam sincs rá, mert teljes boldogság önt el azért mert végre hozzámentem. Mert végre a férjemnek mondhatom. És mert két baba növekszik egyre nagyobbra a hasamban. A szám véget ér, én pedig elengedem apa kezét és Hazzhoz megyek. Sally átölel és két puszit ad a pocimra.
-Mennyit kell még várni?
-4 hónap. -vágja rá Harry.
-Valószínűleg kevesebb.
-Mi?? -néznek rám döbbenten.
-Az ikrek mindig előbb születnek.
-Mennyivel?
-Nem tudom. De még 3 hónapig biztos bent maradnak a doki szerint.
-Anya?
-Igen?
-Mikor eszünk tortát? -kérdezi csillogó szemekkel.
-Hamarosan. -mondom, majd kimegyek a teremből. Kint hűvös van de nem bánom. Leülök egy padra, amit kis lámpák vesznek körül. Csak nézem a sötét eget ahogy általában szoktam. Nem tudom mikor jött rám ez, de mostanában elalvás előtt mindig kimegyek az erkélyre is, ahonnan Harry szokott visszahúzni a szobánkba, mert magamtól nem biztos hogy mennék. Most sem tart sokáig mire utánam jön. Mellém telepszik és magához húz.
-Van számodra egy meglepetésem.
-Tényleg? Micsoda? -erre csak maga mellől felemel egy dobozt és nekem adja. Észre sem vettem, hogy azt is magával hozta. Lassan nyitom ki és amit meglátok az hihetetlen. A doboz egy ruhát rejtett, ami olyan volt mint az ég amit pár perce néztem.
-Istenem... Maci ez... imádom!!
-Örülök hogy tetszik. És csak neked van ilyen az egész világon. -leteszem magam mellé a ruhát és megcsókolom Harryt. -Nézd meg mi van alatta. -ad még egy puszit a számra. Felemelem a ruhámat és alatta két pici kis egyberészest találok. Az egyik egy macit a másik pedig egy nyuszit formáz.
-Ez iszonyat édes!! -mondom, aztán eszembe jut az én ajándékom. Ami lett volna. Erre hirtelen szomorodok el. Persze kitaláltam mást helyette, de az lett volna az igazi. Harry is észre vette rajta ezt a hirtelen változást és rögtön rá is kérdez.
-Baj van?
-Nem dehogy csak...
-Csak?
-Hát... Nekem is lett volna egy ajándékom, de nem adhatom oda.
-Miért?
-Mert... egy tánc lett volna csak neked és a fiúknak tőlünk. De nem lehet, mert az orvos azt mondta.
-Dagim, semmi baj. Még táncolhatsz nekem.
-Tudom. De nyugi. Ettől még nem maradsz ajándék nélkül.
Hahihó :) Egyre közeledünk a végéhez. Nagyon köszönjük a 60ezer+ megtekintést!!
U.I.: Ror ruhája:
Hahihó :) Egyre közeledünk a végéhez. Nagyon köszönjük a 60ezer+ megtekintést!!
U.I.: Ror ruhája:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)